A színészet fontosabb, mint a család

2017. január 15. 18:27

Vagy a család, vagy a színészet, nem működik a kettő egyszerre. Ezt már évek óta tudom, és én az utóbbit választottam. Interjú.

2017. január 15. 18:27
Stohl András
Blikk
A színész tavaly év végén költözött el családjától. Stohl pedig úgy véli, idén sem lesz több ideje szeretteire, annyi darabban kell helyt állnia.
 
Vagy a család, vagy a színészet, nem működik a kettő egyszerre. Ezt már évek óta tudom, és én az utóbbit választottam – kezdte Stohl a Blikknek.

Mindenki a saját életét éli, és abban kell minél jobban helyt állnia. Az évek alatt megtanították, hogy az őszinteség a legfontosabb, és ehhez igyekszem is tartani magam. A szerepeim, amiket a sorstól és a rendezőktől kapok, mind olyan szakmai kihívások, melyek teljessé teszik az életem. Persze közben háttérbe szorítva azt, hogy jó apa lehessek.

Idén sem lesz ez másképp, és a sok munka miatt már látom, hogy alig lesz időm a családomra. De ez az én döntésem – fogalmazott András, aki magánéleti botlásai sokkal inkább erősítik színészi teljesítményében. A Vígszínház színésze jelenleg is tucatnyi darabban játszik, többnyire negatív hősöket, ám ezt egyáltalán nem bánja. Sőt!

Mindig is sokkal jobban szeretettem a negatív karaktereket megformálni, de egyáltalán nem gondolom, hogy az magánéletemben történt események bármiben befolyásolnák azt, hogy milyen szerepet kapok a színházban – mondta Stohl.

(...) 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Holobohóc
2017. január 31. 05:24
"Mindig is sokkal jobban szeretettem a negatív karaktereket megformálni" :-)) Nem vagyok meglepve. csak önmagadat kellett adnod. Nemcsak a színészet, hanem a jó bor, a csajok. a kokó és a punciillatú bulik is fontosabbak számodra, mint a család, Ripacsbuci. Mindegy, próbáltál őszinte lenni-
catalina9
2017. január 27. 17:09
− Stohl András a Hét Olajfa Egyesület, Vissza a jogállamot! című rendezvénysorozatának volt a vendége szerda este. A színészt Németh Péter, a Népszava főszerkesztője kérdezte politikáról, színházról, médiáról, pénzről, börtönről. " erről ennyit!
OberEnnsinnen
2017. január 27. 17:08
"A színészet fontosabb, mint a család" Ez minden kurvapecér önigazolása. Kövessed csak a Robit, ő mutatja az utat...Robi+ András=két nagy művész, csak éppen ez sz.rt sem ér, András, ha a véreid leköpnek... Majd megtudod, ha megtudod.
2017. január 26. 13:14
Ebből is látszik, hogy nem minden celeb színész, ami persze így is van rendjén! Gondoljatok bele! Ezt az embert kellene Bessenyei Ferenccel, Sinkovics Imrével, stb. egy sorban emlegetnünk? Na, ne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!