Star Wars: Zsivány Egyes, avagy beszéljünk a 4 órássá nőtt Új reményről

„Számomra a Zsivány Egyes révén az Új remény egy négy órás megafilmmé nőtt (vagy az eredeti trilógia tetralógiává vált). Ez a film többek közt azt is megmutatja, hogy mennyire gyengére sikerült sok tekintetben Az ébredő erő, ugyanis ilyen nagyszabásúnak, ehhez hasonló hangulatúnak kellett volna lennie a VII. résznek is. Mintha az lett volna az “egy Star Wars történet”, ez pedig az, amit léptékeivel, monumentalitásával, komolyságával is a fősodorba számító történetnek szántak. (…)

A film egyszerűen gyönyörű és egyben elképesztően Star Wars-autentikus. A városok mocskosak, a régi trilógiából ismerős rozsa, ütött-kopott eszközök, hangulat minden sarkon érződik, a birodalmi fémesen fénylő ridegségért még több takarítómunkás felel, lépegetők, csillagrombolók, Tie-vadászok, rohamosztagos igazoltatások mindenfelé, sőt, még a frizurák sem lógnak ki az eredeti hangulatból. A régi helyszínek, mint a Yavin 4 olyanok, mint közel negyven éve, az új helyszínek a Jedhától a Scarif birodalmi adattárig meg olyanok, mintha ezeket is akkor találták volna ki, és ezek miatt egyetlen pillanatra sem sérül a hangulat, még az ismerős hangok is észrevétlenül kúsznak be a néző fülébe, legyen az pl. az X és Y-szárnyú századok közötti rádióadások stílusa, vagy akár a birodalmi szignálok, robothangok, esetleg elcsípett rohamosztagos beszélgetések.

A Birodalom pedig talán sosem volt ennyire brutális, talán ebben a filmben lehet a leginkább érezni az elnyomó hadigépezet csontig hatoló kíméletlenségét, a rohamosztagosok ezúttal nem célozni nem tudó, béna balfaszok gyülekezete, hanem a szereplőket módszeresen likvidáló hadigépezet kiképzett tagjai, a számító birodalmi tisztek sorába pedig Krennic igazgató is tökéletesen beleillik.”