Senki nem áll Orbán útjába, azt csinál, amit csak akar

2016. szeptember 12. 12:58

Orbán ellenfelei nem találják meg a hatékony ellenszert a miniszterelnökkel szemben.

2016. szeptember 12. 12:58
Reiner Roland
24.hu

Tény, hogy a 2010-14 közötti ciklus során Orbánt több alkalommal is próbálták az Európai Parlament falai között elszámoltatni, ám ezek a kísérletek rendre elbuktak – legfeljebb az eleve meglévő ideológiai különbségre erősítettek rá: a baloldali, liberális véleményformálók úgy vélhették, hogy a miniszterelnök végre valódi kritikát kapott, míg az Orbánnal szimpatizálók azzal zárták e meghallgatásokat, hogy a miniszterelnök megvédte magát a nyugati elittel szemben. 

A kötcsei találkozónak van továbbá egy másik, általánosabb, magán a beszéden túlmutató jelentősége, ami szorosan összefügg azzal, Orbán ellenfelei miért nem találják meg a hatékony ellenszert a miniszterelnökkel szemben. A zártkörű Polgári Piknik – továbbá a Bálványosi Szabadegyetem, illetve a miniszterelnöki évértékelők – olyan, együttesen több évtizedre visszatekintő, állandó rendezvényei a Fidesznek, ahol politikusok és a párt értelmiségi-gazdasági holdudvara rendszeresen találkozik és véleményt cserél.

Ezeket az alkalmakat Orbán iránymutatása dominálja, de szót kapnak a jobboldal meghatározó gondolkodói is – egyfajta kölcsönös, de aszimmetrikus eszmecseréről beszélhetünk tehát, ami évről-évre megerősíti, stabilizálja és aktualizálja az orbáni irányt. Ez a fajta politikusok dominálta értelmiségi találkozó hiányzik teljesen a baloldali és liberális oldalról: nagy ívű beszéd legfeljebb pártkongresszuson vagy nemzeti ünnepen hangzik el, egymástól elválasztva. A balliberális oldal egyetlen felmutatható rendezvénye a balatonszárszói találkozó, ami viszont évek óta leginkább a baloldali, liberális politikus számonkérésének a terepe, nem pedig az értelmiség és politikai elit közös gondolkodásának lehetősége.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2016. szeptember 13. 10:38
"Senki nem áll Orbán útjába"... ...dehogynem! Tegnap a Parlamentben hárman is kihívták (egy libsi, egy bolsi és egy náci), de Orbán mindegyiket elintézte...! Ma aztán próbálnak visszavágni a médiában...:)) Ennyi.
mép
2016. szeptember 13. 04:09
Mondandója mindig követhető a józan paraszti logikával.
quiet
2016. szeptember 12. 23:33
" A kötcsei találkozónak van továbbá egy másik, általánosabb, magán a beszéden túlmutató jelentősége, ami szorosan összefügg azzal, Orbán ellenfelei miért nem találják meg a hatékony ellenszert a miniszterelnökkel szemben. " Bár orbánnak vannak nagyon okos húzásai is, a valódi ok azonban sokkal egyszerűbb és ezért nagyszerűbb : Ő az egyetlen vezető politikus ma Európában, aki NYÍLTAN IGAZAT mond. Ebben rejlik az ereje.
catalina9
2016. szeptember 12. 18:29
Senki nem áll Orbán útjába, azt csinál, amit csak akar" no igen, ez a lényeg, hogy mit akar...leginkább a nemzeti érdeket védi, mégpedig jól. no és mit akar a baloldal? Ők Soros érdekeit védik, és azt is rosszul.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!