Díszköves utakon a Fejlett Nyugat felé

2016. július 22. 11:28

Megújult főterek és sétálóutcák díszkőfelületeibe temetett milliók jelzik, hogy egyes döntéshozók hol érzékelik a legnagyobb lemaradást a fényes és gazdag Nyugathoz képest.

2016. július 22. 11:28
nénike
Mandiner

viacolor_ut2.jpg

Szegény viacolor kiselemes térkő nem tehet arról, hogy a különböző pályázati pénzek és központi források eltapsolásának megszemélyesítőjévé vált az elmúlt években. Megújult főterek és sétálóutcák díszkőfelületeibe temetett milliók jelzik, hogy egyes döntéshozók hol érzékelik a legnagyobb lemaradást a fényes és gazdag Nyugathoz képest.

E széles körben hódító városszépészeti trendbe hozott valami egészen új minőséget Pilisvörösvár. Nyitottság, dinamizmus, tettrekészség − ezek a jövő építésének kulcsfogalmai. Vannak még ugyan páran ezek a régi vágású akadékoskodók, akiknek a budapesti Váci utca jelenti a korzót, rájuk mi is csak legyintünk.

Ám ezzel együtt nem vennénk rá mérget, hogy a vörösvári Szent Erzsébet utca lenne a település első számú promenádja. Ezt abból következtettük ki, hogy a járda hol aszfalttal burkolt, hol nem. Másfelől pedig a közepén jelentős gépjárműforgalom halad. Bizonyára ezen a 1,5 km-es útszakaszon végighajtó autósoknak akart páratlan utazási élménnyel kedveskedni a város, amikor aprómunkával komplett lekövezték. Ebből készültek rá a sebességcsökkentő küszöbök is. A gugli térképen minden jól látható.

Kár lenne tagadni, mutatósra sikerült, s tényleg csak egy kicsivel rázósabb, mint a flaszter, azt azonban nem tudtuk kideríteni, hogy miért épp erre a megoldásra esett anno a választás. A sima aszfaltozás talán olcsóbb lett volna. De ugyan ki tud ma már bármi biztosat?

Lehet, hogy túl sokszor kell felbontani a mélyben futó csővezetékek miatt az utat, vagy a Caritasba segélyként nagyobb tétel térkő érkezett Németországból. Esetleg hosszú ideig tartó közmunkára mutatkozott igény. Az is lehet, hogy nem ez az egyetlen ilyen borítású utca. Kérdéseinket mindenesetre elküldtük a helyi önkormányzat műszaki osztályának, ha válasz érkezik, közölni fogjuk.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2016. július 24. 12:06
Az ilyen cikkek után döbbenek meg, amikor a tengernyi EU lóvéról szólnak a történetek, az valahogy kifelejtődik, hogy ezeket a pénzeket fölcimkézve adják, tehát nem arra költhetők amit az ország meghatároz, hanem amire Brüsszel ADJA. Ezért nem lehet olyan támogatásról hallani, ahol külföldi cégeknek konkurenciáját jelentő cégeket támogatnának. Minden olyan, országnak fontos pénzköltést följelentések sorozata kisér, vizsgálatok, tiltott állami támogatástól és egyebekről szóló hírek esetén sem a hazai gazdaság fejlesztésérő beszélnek, még a nagy piaci monopóliumok visszaszerzésénél sem.
gonterl
2016. július 24. 08:44
A ...-nékkel nem lehet egy gyár avatáson büszkélkedni. A dísz burkolt sétányokon igen.
Megtalálta
2016. július 22. 13:17
Skacok, ez nem díszkő, csak sima burkolókő. Nem láttatok még máshol ilyet?
smarton
2016. július 22. 13:12
Ez IS fontos. Ne legyünk már a sárból egekbe vágyó álomkergetők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!