A háttérhatalom mögött

2016. június 04. 13:37

A NER alapvetéseinek megfelelően a civilek feladata a közösségek igényeinek kielégítése helyi szinten, továbbá a nemzeti összetartozás erősítése. Ebbe a Fidesz szerint nem tartozik bele a kormánnyal kritikus őrkutya szerep.

2016. június 04. 13:37
Mikecz Dániel
Reflektor

„A miniszterelnök az illiberális demokráciáról tett kijelentések miatt elhíresült 2014-es tusványosi beszédében úgy fogalmazott, az államot az arra felhatalmazott és megválasztott képviselőknek kell irányítaniuk. A civil szervezetek elképzelése szerint alulról szerveződnek, pénzügyileg függetlenek és önkéntesek. Ezzel szemben nem számítanak civilnek az »államéletre« befolyást gyakorolni igyekvő, »meghatározott érdekkörök« által külföldről fizetett politikai aktivisták.

A NER alapvetéseinek megfelelően a civilek feladata a közösségek igényeinek kielégítése helyi szinten, továbbá a nemzeti összetartozás erősítése. Ebbe a Fidesz szerint nem tartozik bele a kormánnyal kritikus őrkutya szerep, hiszen az politikai cselekvés, amihez szükség van politikai, azaz választói felhatalmazásra. Természetesen a kormánnyal és más politikai szereplővel is kritikus civileknek nem muszáj elfogadniuk a fenti logikát és annak megfelelően korlátozniuk tevékenységüket. Az a fajta politikai aktivizmus azonban, ami a 2010-es kormányváltást követően jelent meg Magyarországon korábban nem volt széles körűen ismert, így magyarázatra szorul maguknak a civil cselekvőknek és a közvélemény számára is. Nem világos ugyanis, hogy mi legitimálja a politizáló civil cselekvést, mik a végcéljai, hogyan viszonyul az ellenzéki pártokhoz, a donorszervezetekhez és a kevésbé éles politikai arcéllel rendelkező, intézményes-közvetítő szerepet betöltő civil szervezetekhez. Az önkéntesség és a helyi, közösségi finanszírozás helyett Magyarországon és a régióban is a professzionális munkatársakkal dolgozó, finanszírozásukat adományozó szervezetektől, pályázatokból megoldó civil szervezetek váltak tipikussá a több konfliktust hordozó és nagyobb szakértelmet kívánó területeken. Ennek oka a források szűkössége és részvételi hagyományok gyengesége. A társadalomhoz és a politikához való viszony tisztázása abban segíthet, hogy világossá váljon, hogyan illeszkedik ez a demokratikus akaratképzéshez és megakadályozza, hogy ezek a szervezetek a NER céltáblái legyenek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vén Csataló
2016. június 05. 13:02
Öcsike! A civil, az alulról szervezödik. A civil, az nem föállású, hanem szabadidös mozgalmár. A civilnek van társadalmi támogatottsága. A civil nem kér és nem kap pénzt gazdasági érdekcsoportoktól! A civil az nem lobbista! A Soros-féle, fizetett anarchista söpredék csak ennyi vonatkozásban bassza meg a civilséget!
puszika
2016. június 05. 11:33
Látom kedves Mikecz te is bekajáltad a liberális sütit!! A szíved a lelked a magyarságtudatod/ha az van neked egyáltalán/ az internáciknak ajánlottad fel. Olyan vagy mint egy divatmajom,aki minden körülmények között trendi akar lenni.
csurcsányi
2016. június 04. 21:08
A cikkíró is csak egy feltörekvő Soros pitbull!
KannibálTatárÚr
2016. június 04. 20:18
Marha vagy Mikecz! Minden civil azt csinál, amit akar: sportol, tanít, autót vezet, gyógyít, politizál. Csakhogy ha ezeket csinálja, akkor már nem civil, hanem sportoló, tanító, sofőr, orvos vagy politikus. Ezt nem tudod megérteni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!