Posztapokalipszis a Kárpát-medencében

„A múltbéli »termékelhelyezések« és popkulturális utalások rendkívül szórakoztatóak, az orionos póló, a Commodore játékokkal csencselő Golan-Globus fivérek, a szürkemarhán lovagló marcona alakok, a Symphoniát szívó és Cézár konyakot vedelő gazfickók nagyszerűek, de egy ponton ez az igyekezet átbillen a másik oldalra, és feláldozza a koherens történetet a nosztalgikus utalásvadászat oltárán.

Noha úgy tűnhet, hogy a Cafe Postnuclear nem nyerte el a tetszésemet, ez egyáltalán nem így van: rendkívül örülök annak, hogy megszülethetett, főleg, hogy ilyen kivételes formában. Nagyon sokaknak fog örömet okozni az én generációmból (és a kötet végén található függelék talán a nálam fiatalabbaknak is segíthet), így azt gondolom, a célját mindenképpen elérte. Mint képregény viszont számtalan sebből vérzik, és valószínűleg az ebben a médiumban szerzett viszonylag kevés tapasztalatnak tudható be. Mindennek ellenére nagyon remélem, hogy lesz folytatása a kötetnek, és egy ennél érettebb, összeszedettebb és nem kevésbé szórakoztató történetben találkozhatunk újra Kovács Jánossal és Szűcs Judittal, amint a Balaton kiszáradt medencéjének porát szelik egy széttuningolt, páncélozott ZISZ 110-essel.”