Kellemes bőgést, kedves nézőink!

2015. november 11. 15:18

A Keresem a családom az, aminek szánták, és a valóságshow-nak álcázott Zs-kategóriás szappanoperák korában nagyon jóleső érzés tud lenni a véletlenszerűség tökéletes hiánya.

2015. november 11. 15:18
Csepelyi Adrienn
NOL

„Szinte minden családban akad egy titokzatos nagybácsi, egy rég nem látott féltestvér, eltitkolt gyermek, s még többen vannak, akik elhallgatott tragédiák súlya alatt menetelnek nap mint nap.


Az persze, hogy akarunk-e egy erről készült műsort nézni, gusztus dolga, azt mindenesetre kár volna tagadni, hogy az ezekbe belepillantani vágyás afféle mindennapi perverziója az emberiségnek. Házhoz megyünk a pofonért, ugye – teátrális gesztusok és José Armando nélkül ezek a történetek ugyanis ütnek. Ne szépítsük: aki beleengedi magát, azt várhatóan megríkatja majd a Keresem a családom.

Máté Kriszta és Hadas Kriszta rutinosan gombolyítják a történet olykor kusza szálait a háttérben, két kifejezetten erős sztorival indul a műsor, még egy korábbi szépségkirálynőt is sikerül igazolni az első adásra. A készítők érezhetően igyekeztek elkerülni a giccsbe fulladást, miközben persze a szappanoperán nevelkedett nézőknek komoly impulzusokra van szükségük ahhoz, hogy ne kapcsoljanak el. A Keresem a családom viszonylag jól egyensúlyoz ezen a vékony mezsgyén, nem kell okádnunk a végén a cukormáztól.”
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2016. január 03. 08:42
He?
catalina9
2015. november 21. 07:55
A Keresem a családom viszonylag jól egyensúlyoz ezen a vékony mezsgyén, nem kell okádnunk a végén a cukormáztól.” Könnykalmárok!!
krotak
2015. november 21. 07:55
Cuki! Valami hülye beledobott a pocsolyába egy követ; az ebihalak meg eszeveszettül elkezdtek nyomozni, hogy szüleik esetleges félrelépéséből nincs-e féltestvérkéjük?
Brigadéros
2015. november 21. 07:54
...Nekem az egész RTL-től okádnom kell...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!