„Dani Rodrik, a nemzetközi gazdasági rendszer jeles kutatója így fogalmaz 2015-ben megjelent könyvében (A globalizmus paradoxona): a modern kori globalizmus dilemmája, hogy három dolog egyszerre nem valósítható meg. Nem lehet egyszerre akarni a demokráciát, a nemzeti szuverenitást és a gazdasági globalizációt. »Ha tovább akarjuk folytatni a globalizációt, vagy a nemzeti szuverenitást vagy a demokratikus politikai berendezkedést kell feladnunk. Ha ragaszkodunk a demokráciához, és ki akarjuk teljesíteni, választanunk kell a nemzetállam és a szoros nemzetközi gazdasági integráció között. Ha a nemzetállamot és az önrendelkezést választjuk, akkor a demokrácia elmélyítése és a globalizáció további bővítése között kell választanunk.« Csakhogy mi az EU-integrációban mindhárom mellett elköteleztük magunkat. Nagyon erősek az unióban azok a politikai törekvések, amelyek a nemzetekfelettiség kozmopolita koncepcióját erőltetik. Akár a migránsválság kapcsán is.
Az én szememben a jövő a nemzetek Európájáé. Annyiban azonban kell az integrációnak érvényesülnie, hogy a nagy nemzetközi globalizmusból ezt a régiót kiemelje. Hogy ne pusztán az emberi jogi megközelítés alapján ítéljen akár a migránskérdésben is, hanem az európai civilizáció védelmét tartsa szem előtt. Ne közömbös és szívtelen legyen, de védje meg társadalmi berendezkedését. Noha jómagam számos munkában mutattam rá a világcivilizációk, a világvallások közös értékeire, lényegileg azonos gazdasági morált tanító eszméire, nem gondolom, hogy ezek valami kevercse lesz a jövő Európájának az ideológiája. Niall Ferguson Civilizációk című könyvében arról számolt be, hogy a kínai tudósdelegáció az európai vallásban, a kereszténységben találta meg a magyarázatot a két földrész eltérő fejlődési ütemére. Nem elgondolkodtató-e vajon, hogy akkor jelennek meg a hanyatlás jelei régiónkban, amikor az EU éppen ezeket a gyökereket nem vállalja fel? Puszta humanizmusba merülve, katonailag képtelen volt véget vetni Európa a dél-balkáni háborúnak húsz-egynehány évvel ezelőtt, amerikai NATO-segítségre volt szüksége a rendcsináláshoz, és most képtelennek bizonyul határai megvédésére. (...)
Teljesen világos, hogy először a magunk sorait kell, de sürgősen, rendezni. Kialakítani azt a közös eszmei alapot, amelyen állva meg tudjuk védeni Európát és az európai civilizációt. Vállaljuk fel, hogy hatalmas értékeinket határozott kulturális-civilizációs bázison hoztuk létre, ami a mi közös kincsünk, s amit meg is kell védenünk. Ez az írástudók és politikusok közös felelőssége. Vagy csak akkor mernek az utóbbiak lépni, amikor az emberek a maguk bőrén érzik a bajt? Ne várjuk meg, amíg az importált problémák miatti népharag kitör, és a tehetetlen európai vezetőket elsöpri!”