Mit etetnek velünk? Kiáltvány az élelmiszeripari hulladék ellen

2015. július 22. 12:49

Ott tartunk, hogy az áruházakban kínált élelmiszer negyven százaléka hamisítvány.

2015. július 22. 12:49
Vinkó József
Válasz.hu

„Hammurápi (négyezer évvel ezelőtt) zsákba varratta és az Eufrátesz vizébe vettette a sörhamisítókat. Ha követnénk a babilóniai uralkodó példáját, kihalnának a termelők.

Napjainkban annyi az élelmiszer-hamisításról szóló hír, hogy csak legyintünk fásultan, igen, a mézhez izocukrot kevernek, a tejföl pálmaolaj hozzáadásával készül, a halrudacskában vágóhídi nyesedék található, a szarvasgombát a maffia állítja elő bisz-(metil-tio)-metán nevű folyékony gázzal illatosított olcsó kínai gumóból, a pirospaprika téglaporos, a sáfrány narancsfestékkel színezett szárított hagymából készül, az »extra szűz« olívaolaj repceolajból – béta-karotin és klorofill hozzáadásával. Még örülhetünk, hogy nem rovarölő szer van benne.

A Foodwatch című fogyasztóvédelmi lap szerint ott tartunk, hogy az áruházakban kínált élelmiszer negyven százaléka hamisítvány. Rafinált pótlék a legtöbb tejpor, instant kávé, üdítőital, gyermektápszer. Jellemző az élelmiszer-maffia gátlástalanságára, hogy még a vegánoknak szánt ételekben is találtak bőr- és csontmaradékokat. Talán mégsem olyan hatékony az élelmiszer-hamisítás ellen kifejlesztett kontroll, amelyre világszerte annyira büszkék a szakemberek. Lehet, hogy a bajor sörkoptatók XVIII. századi módszere hatékonyabb volt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2015. július 23. 09:22
Az élelmiszeripari hulladék, avagy a hamisított élelmiszerek kérdése tényleg nagyon aktuális, ugyanis a "boldog békeidőkben" voltak szabványok, amik meghatározták, hogy az egyes élelmiszerek mit tartalmazhatnak, milyen alapanyagokból készülhetnek.. Aztán jött a globalizáció, vagyis a hazai piac elfoglalása, és minden szabványnak nyoma veszett közel egy évtizedre, ahol is a tejszerű folyadékok, akármiből készült sonkának látszó termékek készültek, térfogatnövelőkkel, ízfokozókkal E akárhányasokkal turbózott, a kémiát és a természetet meghazudtolva sokévig elálló termékek születtek, amik élelmiszerekre hasonlítottak. Mindig furcsának tartottam, hogy egy gyógyszert, mielőtt forgalomba hoznak évtizedes kutatások folynak, kötelező jelleggel, hogy az adott molekula tablettánkénti néhány grammja nem okoz-e egészségkárosodást, vagy káros mellékhatást, viszont az élelmiszerek tekintetében szinte bármi megengedett, adalékanyagok, ízfokozók, térfogatnövelők, tartósítószerek, és egyéb meg nem nevezett összetevők tekintetében, ha ráírta a cimkére mi van benne. Ettől kezdve a kedves FOGYASZTÓ a hunyó, ha nem olvasta a cimkét pláne..
Raven
2015. július 23. 07:58
Az élelmiszer ipari hulladék növekvő mértéke jelzi a emberiség kulturális , civilizációs színvonalának süllyedő mértékét. Ma ha beengednék a mezei egeret az élelmiszer áruházba szerintem éhen halna, mert nem enné meg amit ott talál, de az 50-60 évvel ezelőtt élt falusi ember sem. Amíg az emberek megveszik, addig ezt kapják. Addig is, aki megteheti próbálkozzon az önellátással.Olyan élelmiszereket vegyen amik nem kevertek, nem ízesítettek, mert ezzel lehet az eredeti ízeket , ami jelzi a termék minőségét- eltüntetni. A bió drágábbnak tűnik, de annyival jobb is és sokkal megbízhatóbb. De legjobb és legmegbízhatóbb a saját organikus gazdaságban termelt élelmiszer.
berzsian56
2015. július 22. 15:01
Mindenki látott már olyan konzervet, amire az van írva:Származási hely EU. Na ezt kapd ki barátom! Ha egy egy paprika fűszerkeverék ötvenegy százalékban tartalmaz magyar alapanyagot,akkor az magyar terméknek minősül. A másik negyvenkilencről nem kell tudnod,a téglapor honnan származott.
berzsian56
2015. július 22. 14:54
Ismerősöm meséli, hogy a magyar húsipari cégek rendszeresn szállítanak németországba több kamionnyi friss marhahúst, majd ugyanennyit hoznak vissza. A különbség csak annyi ,hogy a visszafelé szállított hús már fél évet állt lefagyasztva és közel van a szavatossági idejének lejárta.Arra ügyelnek, hogy még ezen belül legyen. Ezeket gyorsan bedolgozzák a felvágottakba és minden törvényes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!