Demokraták a kertben

2015. június 18. 12:19

Az LMP volt az egyetlen párt, amelynek egy időre sikerült kiszállnia a baloldal-jobboldal háborújából. De éppen ezt nem viselte el a baloldali, liberális értelmiség, amely azt várta volna, hogy az LMP az SZDSZ remake-je legyen.

2015. június 18. 12:19
Kőszeg Ferenc
Kettős Mérce

„Az előkészítés nélküli összefogás balsikeréből okulva a baloldal egy része most amerikai mintára előválasztást akar. A jelen helyzetben a baloldalnak aligha hiányzik bármi is jobban, mint egy kiadós kampány egymás ellen. Mintha a baloldal, elsősorban az MSZP, huszonöt év alatt sem értette volna meg, hogy a Kádár-rendszernek vége, hogy a hatalom nem azon múlik, ki szerzi meg a legjobb pozíciót a Politikai Bizottságban, hanem azon, hogy kit választanak meg a csacsinak, befolyásolhatónak, félrevezethetőnek minősített szavazók. Visszapillantva az elmúlt évekre, azt hiszem, az értelmiségi szereptévesztésnek óriási szerepe volt az LMP szétverésében. Pedig az LMP az idegesítő antikapitalista-antiglobalista kirohanásai ellenére az egyetlen párt volt a parlamentben, amely hitelesen hívta fel a figyelmet a Fidesz hadjáratára a jogállam ellen. És az LMP volt az egyetlen párt, amelynek egy időre sikerült kiszállnia a baloldal-jobboldal háborújából. De éppen ezt nem viselte el a baloldali, liberális értelmiség, amely azt várta volna, hogy az LMP az SZDSZ remake-je legyen. Az LMP kettészakadása végül mind a maradókat, mind a szecesszionistákat tönkretette. De ez a csak önmagát érzékelő szűklátókörűség eredményezte a balliberális értelmiség tévképzetét is, hogy Bajnai pártját a választók elfogadják liberális középpártnak. Pedig Bajnai, akármit beszélt is, a nem baloldali szavazó szemében baloldali volt, és az is maradt. Színre lépése elsodorta a csöppnyi reményt, hogy létre jöhet Magyarországon egy, a Tuskéhoz hasonló konzervatív liberális párt. Ma ennek semmi esélye.

A meghívóban az áll, hogy a szervezők a résztvevőktől gyakorlati tanácsokat várnak mások és önmaguk számára, hogyan lehet szembeszállni a (szélső)jobboldal előretörésével. Az igény teljesen jogos, csak nem tudom, reális-e. Nagy az esélye, hogy 2018-ban a választási verseny a Fidesz és a Jobbik között dől el. Duda győzelme Varsóban megnövelte a Jog és Igazság Párt őszi győzelmének valószínűségét, a lengyel és a magyar politikai út pedig már sokszor bizonyult párhuzamosnak a történelem folyamán. Nem hiszem, hogy a Jobbik túlugorja az 50 százalékot, de meglehet, hogy a Fidesz sem éri el. Azt gondolom, hogy a Fidesz ebben az esetben sem társul a baloldallal, hála istennek. Egy Fidesz-Jobbik nagykoalíció esetén talán kirúgnák Magyarországot az Európai Unióból, és akkor megtanulnánk végre, milyen is az élet a brüsszeli gyarmatosítók nélkül. De a legvalószínűbb, hogy a Fidesz a Jobbik külső támogatásával (és fogságában) tovább kormányoz, Magyarországot pedig átsorolják az Európai Unió NB II-es ligájába.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. június 18. 21:56
Már megint egy SZDSZ-es akarja osztani az észt. A választáson persze már el sem tudnak indulni a pártjuk feloszlott, de dirigálni másoknak, az országnak azért még akarnának.
pkarcsi
2015. június 18. 18:42
Te hozod a régi libsi formád vén gazember.Nem tanultál semmit a feljelentéseken kivűl.Vedd észre te őskövület,hogy a világ halad.te meg süllyedsz a liberálisok mocsarába.
puszika
2015. június 18. 16:45
Kedves Kőszeg! Annak ellenére,hogy ön már hosszú három évtizede tévelyeg a politikában,egyre gyakrabban árulja el magáról azt a tájékozatlanságot ami ezen a pályán megengedhetetlen.Sokan sejtettük, de mára világossá vált,ön a sodródó politikusok etalonja.Csak a múltjából/1989 előtti/élt és él.Szánalomból kap olyan pozíciókat mint a HB,de ezeket is elvbarátai jóvoltából.Úgy mint Demszky a főpolgármesterséget vagy Magyar Bálint a miniszteri széket,és még folytathatnám. Ami pedig "Kettős mércét" illeti,jellemző hogy itt jelenik meg.De hol is másutt.A Jámborok között,akik annyira elvakult liberálisok/vallják magukat/,hogy rendszeresen, nagy erőlködéssel előadott helyzetelemzéseik a valóság szikráját sem tartalmazzák.Óhajaikat annál inkább.Meg természetesen krokodilkönnyeket hullatnak az elveszett hatalom miatt. És akkor térjünk rá az írásra. Valahol a mélyben az LMP lett volna a mentőkötél.Az Szdsz mentőkötele.Ám a hatalom megszerzése annál édesebb gyümölcs,hogy mások csak úgy lemondjanak róla.Jöttek a baloldali "elvbarátok".Gyurcsány,Mesterházi,Bajnai meg a többiek.Meg az Lmp is. Csak a hatalom minden áron való megszerzése volt a cél.AZ ORSZÁG SORSA AZ ÖNÖK SZEMÉBEN MINDIG HARMADLAGOS VOLT. Ma is az. Ezt tudják a választópolgárok is. Csak egy példa.A napokban Gyurcsány Ferenc valahol Észak Magyarországon azt kérdezte hallgatóitól/attól a néhánytól/,hogy láttak-e arra illegális bevándorlót! Ha ugyanezt Ásotthalmon,Kelebián vagy Bácsalmáson kérdezte volna ,megfelelő választ kap. Hát itt tartunk kedves Kőszeg!
bini
2015. június 18. 14:15
Ezt a baromságot, hogy Bajnait egy liberális-konzervativ pártnak képzelték felépíteni a világ legnagyobb vicce. Köszeg és az egész liberális szdsz árvák teljesen hülyének nézik még mindig a Magyar társadalom többségét. Egyszer Volt Budán Kutyavásár, mikor az szdsz az első szabad választáskor előadta magát nemzeti legvadabb kommunista faló szervezetként és meghatározó ellenzéki zsaroló potenciált szerzett a paktummal amit az MDF-el kötött. Hamar jőtt a kijózanodás és azóta is tart. Mellesleg az LMP-t is ballibek háttérszéllel és szdsz- es kapcsolatokon alapuló külföldi kapcsolatokkal tolták be a parlamentbe. Ennek következtében jőtt léttre a szakadás is.Az LMP és főleg Schiffer a politikai analfabétizmusa a mai napig gátolja, hogy egy meghatározó politika. Nem igazodik ki a plitika szinpadán és jogvédös civil attitüdjei alkalmatlaná teszi arra, hogy országos vezető legyen. Az LMP születése rányomja bélyegét a müködésére amiből nem tud kitörni. Nem aluról szervezödött szervesen, hanem kivülről léttrehozták. Köszegh is nagyon jól tudja ezt.Nem verte őket szét senki, hanem a megváltozott USA terv miatt Volt a szakadás(Bajnai projekt).Ezt leginkább a kihullott szdsz kapcsolatából származó holdudvar készitette elő. Ez vallott kudarcot és a balliberális oldalon a mai napig is, s minden külömböző szervezet léttrehozása, vagy korábbi felépitése nem vezet sehova. Így az LMP Sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!