Hivatalos ízléstelenség

2015. június 29. 09:09

Az agrártárcánál azok, akiknek a mezőgazdaság és az éttermi kultúra körülményeinek alakítása a dolguk, s akiket a legkisebb túlzás nélkül őskövületeknek nevezhetünk, csak lassan kopnak ki.

2015. június 29. 09:09
D. Horváth Gábor
Magyar Nemzet

„Az átalakulás motorja a Magyar Gasztronómiai Egyesület. Alapítói, Molnár B. Tamás és Bittera Dóra, valamint a hozzájuk csatlakozott éttermek, szakemberek hihetetlen energiával és elszántsággal már több mint egy évtizede végzik idehaza a tudat- és ízlésformálást. Leginkább ugyan a fővárost érinti, de az egész országra jellemző, hogy már tényleg van több tucat olyan étterem, ahol a vendégek inkább elégedetten, mintsem bosszúsan távoznak. A megfelelő teljesítményt és a jó irányt jelzi az is, hogy Magyarország fölkerült a világ gasztronómiai térképére. (...)

Mindenesetre az egyesület által elindított társadalmi folyamat hatására az állam is megmozdult már, mozdulatlanság egyelőre a leginkább érintett minisztériumra jellemző. Az agrártárcánál azok, akiknek a mezőgazdaság és az éttermi kultúra körülményeinek alakítása a dolguk, s akiket a legkisebb túlzás nélkül őskövületeknek nevezhetünk, csak lassan kopnak ki. Ízléstelenségük minden ideológiai vihart kibírt: miközben kormányok jöttek-mentek, ők még mindig itt vannak, és konzerválhatják az ostobaságot. Elég csak rápillantani a minisztérium hervasztó honlapjára. A változás most már tényleg elodázhatatlan.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. december 18. 05:58
Elég megnézni Fazekast: egy igazi Döbrögi. Ostoba, szervilis bunkó.
Zokni
2015. július 08. 04:06
"Engem inkább az döbbent meg, ha tényleg vannak magántulajdonú éttermek kinézetéért felelős emberek állami alkalmazásban..." - írja. Miért ne? Van olyan kormánytisztviselő is, aki a magyar fogászatok nívóját viseli a lelkén. Ehhez a legfontosabb eszközzel járul hozzá: pénzzel. (2,2-3 mrd Forinttal, erről még pereskednek, de a kisebb összeg biztos...) Neve is van, akit támogat: dr. Bátorfi és neje, az ő neve meg: Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke.
Pinter68
2015. július 08. 04:05
"Engem inkább az döbbent meg, ha tényleg vannak magántulajdonú éttermek kinézetéért felelős emberek állami alkalmazásban. " Nyilván, jó kis kamu pozícióról lehet szó a semmit jó pénzért elv alapján. Ilyenekben különösen bővelkedik az Orbán-adminisztráció.
antioligarcha
2015. június 29. 12:02
Engem inkább az döbbent meg, ha tényleg vannak magántulajdonú éttermek kinézetéért felelős emberek állami alkalmazásban. Remélem, hogy autószervizek, magánfogorvosi rendelő, fodrászatok és ügyvédi irodák kinézetéért felelős állami alkalmazottak nincsenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!