Privatizálják a Corvinus épületeit és arborétumát, hogy abból fizessék Orbán Várba költözését

2015. május 19. 20:57

Miközben nincs pénz a szociális dolgozók, az ápolók fizetésére, ha kell, a föld alól is kerítenek Orbán Várba költözésére.

2015. május 19. 20:57
Jámbor András
Jámbor András
Kettős Mérce

„A VS.hu írta meg egyetemi forrásokra hivatkozva: Megszüntetik a Corvinus budai kampuszát, a kertészettudományi kart Gödöllőre költöztetik, a tájépítészetit a BME-hez vagy az NKA-hoz csatolják, az élelmiszer-tudományit pedig Hódmezővásárhelyre (!!) küldik, vagy a BME-hez csapják. Az épületeket pedig az arborétumokkal együtt eladják, hogy abból finanszírozzák Orbán Várba költözését.

Ellenzékben a Fidesz teljesen jogosan kérte számon az MSZP-SZDSZ-kormányokon az állami vagyon elkótyavetyélését, a különböző privatizációs bizniszeket. Most pedig saját maguk árusítják ki az állami vagyont egy olyan célért, aminek egyetlen értelme, hogy Orbán Viktor az angol reggelijét szép panorámában fogyassza el. Jaj, vagy mégsem emiatt, hisz ahogy L. Simon László elmagyarázta, azért kell a költözés, mert nincsenek a miniszterelnökségnek megfelelő nagyságú protokollterei, a Kossuth-díj átadóján is szoronganak az emberek. Hát igen, ez ma Magyarországon first world problémának tűnik.

Miközben a jövő évi költségvetésben lényegében nem nő a felsőoktatásra fordított keret, a Fidesz felsőoktatási épületeket ad el, és egy centet se forgat vissza a felsőoktatásba. Miközben nincs pénz a szociális dolgozók, az ápolók fizetésére, ha kell, a föld alól is kerítenek Orbán Várba költözésére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2015. május 23. 06:13
Mint kiderült, egy liberális, "civil" hazugság volt az egész.
madarasi.abel
2015. május 20. 09:28
Miért? Miért kell szétverni egy olyan tanintézetet, melyikre aztán nagyon nehezen lehetne ráfogni, hogy nem haszos tudással látja el a tanulóit? Miért kell szétbarmolni egy olyan arborétumot, amely már 1876 óta épülget, és aminek pótlása évtizedekbe, meg rengeteg pénzbe kerülne? Miért kell szétszórni egy olyan oktatási csoportot, amely szakjai számtalan (oktatási) szálon kötődnek egymáshoz? És miért van az, hogy az áljobber kommentelők fentebb észre sem veszik, hogy itt most valami jónak, valami értékesnek a szétveréséhez asszisztálnak? Tényleg nincs egy szemernyi szégyenérzetetek sem? Tényleg lehet ilyen értékmentesen gondolkodni, élni?
Castro
2015. május 20. 07:25
A Vajdahunyad várából meg négy csillagos szálló kaszinóval VAJNAWOOD néven!
balbako_
2015. május 20. 06:47
A végtelenül ostoba demagógia mintapéldánya ez a förmedvény. Mert mit állít? Orbánék tékozolják az állami vagyont! Mivel? Mert 1989-óta az egyetlen kormány amelyik nem eladja,hanem - a Jámborféle férgek veszett acsarkodása mellett - visszavásárolta és vásárolja az eltékozolt vagyont.MOL,gáztározók, gázszolgáltatás stb) Tehát ez szemenszedett ámde felette aljas csúsztatás. A másik a 70 éve tudatosan lepusztított várnegyed helyreállítása ürügyén elsütni egy kis aljast "Orbán Viktor az angol reggelijét szép panorámában fogyassza el."Tehát nem a mindenkori magyar miniszterelnök, hanem csak és kizárólag Orbán Viktor és a kataton, nyálcsorgató Orbán gyűlölők fiesztát ülhetnek a hülyeség ilyetén manifesztálódása mellett. (Hozzáteszem korábban is a Várban volt az országirányítás központja és így van ez más történelemmel rendelkező európai országban is.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!