Óvoda

2015. április 21. 08:42

Nem utal túlságosan felnőttes világképre Csepreghy előadásmódja, amellyel tényként kezeli: Gyurcsány is részt vesz a szakmai munkában, vagy ha nem, akkor is vezeti a 11 különböző országban dolgozó szakértők kezét.

2015. április 21. 08:42
Varga G. Gábor
Népszabadság

„A meglehetősen szerény színvonalú reakció tulajdonképpen ennek beismerése, hiszen ha az Altusnak 2014 végén adott megbízás szakmailag vagy politikailag támadható lett volna, már rég előveszik ezt a kártyát. Most pedig nem »tévesztették« volna össze az ellenőrzést az elemzéssel, az Altus ugyanis ez utóbbira nyert megbízást, méghozzá nemcsak a magyar fejlesztéspolitikát illetően, ahogy ezt a kormány tálalni igyekszik, hanem a teljes EU-ban. Egy 11 céges nemzetközi konzorcium vezetőjeként.

Nem utal túlságosan felnőttes világképre Csepreghy előadásmódja, amellyel tényként kezeli: Gyurcsány is részt vesz a szakmai munkában, vagy ha nem, akkor is vezeti a 11 különböző országban dolgozó szakértők kezét. Amiatt persze fájhat a feje, hogy Gyurcsánynak van egy cége, amelyet Brüsszelben is tényezőnek tekintenek, s emiatt a néhány százalékos pártot vezető volt kormányfő beleláthat a lapjaikba. De ha ebből azt a következtetést vonják le, hogy Brüsszel magát Gyurcsányt tekinti tényezőnek, még hozzá politikai értelemben, az komoly önbizalomhiányra vall. Maga az óvoda.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2015. április 21. 15:10
A Nándi és a Jani ugyanaz a sötétség...
Netuddgi
2015. április 21. 13:25
És a magyar baloldalnak hazudott neoliberálisai még mindig nem értik! Kettő darab kétharmados fidesz-győzelem, növekvő EU ellenesség és feljövő Jobbik ellenére sem értik!! Melyik bolygón laknak ezek?
tas0125
2015. április 21. 11:44
Varga G. Te édes kis húgyagyú barátom, hát észre sem veszed, hogy kilóg a lóláb! Vagy ha örvendsz, akkor végtelenül beteg vagy. Ez itt a lényeg Babolcsai néni:"balbakó Hozzászóló kiszűrése 2015. április 21. Bűnözőktől nem kérünk tanácsot, őket nem alkalmazzuk, számukra pénzt nem biztosítunk. Ennyi minden zárja ki az Apró-Gyurcsány-Dobrev klán alkalmazását az EU-ban)" Magyarul, az ortodox bolsevik csoport is lenini pragmatizmussal beszivárgott a brüsszeli adminisztrációba, sőt az apparátus környékén is ott lebzsel.
drkovax
2015. április 21. 11:04
Altus ügyben Dobrev Klára saját jogán is kizáró ok kellene legyen. Elvégre ő volt Bajnai helyettese, amikor azt a struktúrát létrehozák, aminek a "rendszerhibáira" az AB most hivatkozik ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!