Jéghegynek ütközött és léket kapott a Fidesz hajója

2015. április 13. 10:14

Súlyos statikai baklövés volt stadiont építeni a fedélzetre, mert az vészesen megemelte az egyébként is orrnehéz jármű súlypontját. További nagy hiba volt brókerekre bízni a kazánt, ami a kritikus pillanatban fel is robbant.

2015. április 13. 10:14
Tóth Tamás
Facebook

„Jéghegynek ütközött és léket kapott a Fidesz hajója – írja a Lakinger Média. A mérnöki precizitással, gondosan megtervezett, rekeszes hajótörzzsel rendelkező, elsüllyeszthetetlennek vélt luxusgőzös tegnap este, nyílt vizeken hajózva váratlanul jéghegynek ütközött. Bár az elmúlt hónapokban a Fidesz számos figyelmeztető jelentést kapott hasonló útvonalon haladó hajóktól, a kapitány és legénysége nem vette figyelembe azokat. Egyes szakértők szerint a távírászok túlterheltsége miatt a jelzések egy része nem jutott fel a hídra az ütközés előtt. Mindazonáltal a kapitánynak és a tiszteknek is tudniuk kellett a veszélyzónáról, máig nem tisztázott, hogy miért nem csökkentették a szokásoknak megfelelően a sebességet.

Korai volna még következtetéseket levonni, de a monstrum fekete dobozát jelentő hajónapló szerint több, egymást követő stratégiai mulasztás vezetett a balesethez. Annyit tudni lehet, hogy a távírópóznák megadóztatásának ötlete felbőszíthette a távírászokat, így azok nem adták le időben a jégjelentéseket. A kantin vasárnapi nyitvatartási tilalma kiváltotta a matrózok dühét, akik az ütközés előtti pillanatban dacból a jéghegynek fordították a járművet. A kapitány és az első tisztek urizálása megbontotta a fegyelmet, ezért fordulhatott elő, hogy a jég a vártnál nagyobb felületen szakította fel a hajótörzset. Súlyos statikai baklövés volt stadiont építeni a fedélzetre, mert az vészesen megemelte az egyébként is orr nehéz jármű súlypontját. További nagy hiba volt brókerekre bízni a kazánt, ami a kritikus pillanatban fel is robbant.

A legénység kapitányhoz hűséges magja jelen pillanatban is nagy erőkkel dolgozik a fedélközben, a munkálatok elsődleges célja a lék eltömítése. Ha ez megtörtént, sorra kerülhet a károk felmérése és megpróbálni menteni a menthetőt. Nagy kérdés, hogy sikerülhet-e maradéktalanul helyrehozni a károkat, sikerülhet-e megszüntetni az ütközéshez vezető, súlyos hibákat és győzelem reményében indulhat-e újra a Fidesz gőzöse a három év múlva esedékes, Föld körüli útra? (Lakinger Béla, Lakinger Média Jeges-tenger)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. április 13. 16:59
Elsűlyedt, már 50%-uk sincs a parlamentben! Akkor most ki is van kormányon?
1000bocs
2015. április 13. 16:52
Szerző olyan élvezettel boncolgatja a Titanic párhuzamot, amire csak az képes aki meg van győződve arról milyen vicceset is talált ki:) Hosszasan fűzi a történetet, pedig a poén már lecsengett. Egy idő után lapossá válik. Amúgy pedig. Hogyan vannak a baloldal millió csónakba szétszóródott túlélői? 5-6 évvel a katasztrofális hajótörés után szárazföld még sehol. A túlélők klikkekbe tömörülnek, egyik csónakból a másikba szállnak, és azt lesik egymás között kit esznek meg legközelebb. Nem is fordít senki hátat a másiknak. Most örülnek, mert egy másik hajó is léket kapni látszik. Az elsüllyedéstől messze van ugyan, de a csónakban ülők még mindig ott tartanak, hogy nekik jobb lesz attól, ha másnak rosszabb. A Titanicon való örömködés helyett szivesebben vennénk valami épkézláb embert a baloldalon, aki nemcsak tudja hogyan kell hajót építeni, nemcsak tehetsége van az emberek munkára fogásában, de bele is áll rendesen. Először mondjuk megtalálná a partot. Utána rendet vágna a sok kapitány között, vagy éppen csendes szívós munkával elérné hogy a többség beálljon mögé. Ránk férne már, hogy a ballib oldalon ne csak egymást felzabáló kannibálok legyenek, hanem építő emberek. A Fidesznek ígyis-úgyis kitelik az ideje egyszer. Addigra ott kellene állnia a ballib oldalnak, és nem azért, mert automatikusan ők jönnek még egy körre, hanem azért mert tudják mit kell tenniük és meg is teszik. Ettől még messzire vagyunk, mint a Fidesz az elsüllyedéstől. De eljön az ideje. Most viszont csak a Jobbik végzi el a házi feladatot, a "szakértő bal" meg mit csinál? Kiütőset játszik egymás között.
Morgen
2015. április 13. 14:24
atyám! Ez meg jéghegynek képzeli magát!
qccqccqcc
2015. április 13. 11:16
Ó, igen-igen, a Fidesz jéghegynek ütközött a hétemeletes luxushajójával hajójával, a DKMSZPLMPPM pedig a maga kis közös széldeszkáján elszáguldott mellette ------------> és továbbra is repül, csak repül, és repül a végtelen semmibe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!