Tarsoly a mérték

2015. március 31. 08:50

Mivel Tarsolyék elég mélyre lenyúltak a kisemberek pénzéért, most jókora kör az, amely miattuk haragszik a kormányra. Amely nemcsak hogy nem védte meg őket, de partner volt a kisemmizésükben.

2015. március 31. 08:50
Varga G. Gábor
Népszabadság

„Egy politikai erő értékét az mutatja, hogy gazdasági holdudvarában milyen arányban vannak olyan vállalkozók, akik értéket teremtve, saját teljesítményüknek köszönhetően építettek fel üzleti birodalmat, és ehhez képest hányan vannak, akik »egyszerűen csak«meggazdagodtak ott.

Lázár János szavaival élve sündörögtek és nyalakodtak azért, hogy támogatást kapjanak. A Kiss Szilárd-félék, akik takarékszövetkezeteket nyúltak le, vagy épp a Tarsoly Csaba-félék, akik az egyszerű emberek megtakarításait tüntették el. A csak látszatüzletemberek, akik így vagy úgy, de az államon élősködtek és a politikára támaszkodtak, hiszen védelmet, kapcsolati tőkét vagy pénzt kaptak. De cserébe nem adtak a közösségnek semmit. Akik csak azért nem urizálhatnak, ahogy az pár hónapja fideszes belső viták szóhasználata volt, mert az, aki nem a saját maga vagy családja által megtermelt javakból költ, urizálni sem tud, csak kivagyiskodni.

Ennek árnya vetül jó ideje a Fideszre, s csak a jéghegy csúcsa a Quaestor-botrány. Amit az is mutat, hogy a múlt hétvégén Debrecenben több százan gyűltek össze egy részben kormányellenes demonstrációra, ami a cívisvárosban szokatlan jelenség. Igaz, a Quaestor-károsultak tüntethettek volna bárhol máshol is, de mivel Tarsolyék elég mélyre lenyúltak a kisemberek pénzéért, most jókora kör az, amely miattuk haragszik a kormányra. Amely nemcsak hogy nem védte meg őket, de partner volt a kisemmizésükben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korupi
2015. március 31. 14:48
Egy nem is olyan buta ember azt mondta,hogy szerény a magyar emberek pénzügyi kultúrája.Akkor (pénz) úri gőgnek gondoltam.Mit ad Isten jött a Quaestor-botrány és kiderült talán igaza volt az illetőnek.A károsultak többségének fogalma sem volt(ezután talán lenne)mi a különbség az Oba és a BEVA által védett konstrukciók pl.a betét illetve az általuk,az átlag kamathoz képest háromszoros hozamot ígérő és megvásárolt KÖTVÉNYEK között.Egyébként mindenki elolvashatta(volna),hogy harmadik fél nem kárpótolja az ilyen értékpapírok vásárlóit.Demagóg dolog a "kisember"-ezés,hiszen a "nagyobb" emberek is bukhatják a pénzüket.Hasonló a jelenség a devizahiteles helyzethez.Ami- kor örültek az alacsony kamatnak és az alacsony árfolyamnak akkor mosolyogtak az államon meg a magas forint kamatjain,ami- kor meg beütött a krach,akkor visítva rohantak az államhoz,hogy segítsen!Talán azok voltak a leghangosabbak akik 120 havi részletre szabad felhasználású hiteleket vettek fel.Nem kellet volna! Akkor most vissza az elejére:Nem szeret- tem azt a minisztert,hiszteroliberális és flegma figura,de abban igaza volt,hogy nagyon hiányos a pénzügyi kultúránk kedves polgártársaim.Jobbulást mindannyiunknak!
Berecskereki
2015. március 31. 10:45
A kormányt ekéző médiamunkások, politikusok folyamatosan csúsztatnak, féligazságokról tájékoztatnak, feltételeznek, prejudikálnak. A Quaestor ügy kapcsán előcitálják a Bernard Madoff ügyet és csak a hasonlóságról szólnak, a különbségről nem. Senki sem tudja biztosan, hogy a Madoff ügynek van e kapcsolata a kormánnyal, a kormányzati szerveknek, ennek ellenére vannak olyan történetek amelyek elgondolkoztatók. „Bernard Madoff üzletember, a Nasdaq volt elnöke, a Bernard L. Madoff Investment Securities LLC alapítója és vezetője – a világ azonban úgy fog emlékezni rá, hogy ő a történelem legnagyobb piramisjátékának a kiagyalója. Tavaly december 11-én robbant ki a botrány, azóta házi őrizetben van. Madoff maga vallotta be fiainak a csalást, miután kiderült hétmilliárd dollárral tartozik ügyfeleinek, és nem tudja kifizetni. Két fia azonnal jelentette a hatóságoknak apjuk vallomását. Az FBI másnap letartóztatta Bernard Madoffot, számláit befagyasztották. A nyomozás jelenlegi állása szerint a csalássorozat egészen a hetvenes évekig nyúlik vissza. A felügyeleti szervek évekre visszamenőleg nézték át a társaság működését, és nem találtak nyomokat arra, hogy akár egy részvényt is vettek volna. A csalássorozat azért is példa nélküli, mert az amerikai pénzügyi felügyelet, a SEC felelősségét is felveti, pedig az elmúlt 16 évben nyolcszor is vizsgálódtak a cégnél. A jelek szerint nem túl hatékonyan. Egyes pénzügyi befektetők évek óta gyanakodtak, egy bostoni könyvvizsgáló még egy levelet is írt a SEC-nek, de a felügyelet csak rutinvizsgálatot tartott a cégnél. De hogyan tudott évtizedekig játszani ügyfelei vagyonával anélkül, hogy lebukott volna? Valószínűleg azért, mert nagyon jól ismerte a befektetési üzletre vonatkozó szabályokat, és nagyon jó kapcsolata volt befolyásos emberekkel. Közben a háttérben lassan kiépítette saját külön üzletét, mint befektetési tanácsadó.” Forrás: http://index.hu/gazdasag/vilag/madpir090127/ „Az amerikai tőzsdefelügyelet a Madoff-botrány után újabb, ezúttal azonban jóval kisebb, 50 millió dolláros, piramisjátékhoz hasonlító úgynevezett Ponzi-csalásról számolt be. A tőzsdei ellenőrzési hatóság (SEC) közölte, hogy egy Philadelphia környéki pénzalap menedzsere, egy bizonyos Joseph Forte becsapta ügyfeleit: a korábbi befektetőket mindig az újabb befektetők pénzéből fizette ki. A Ponzi-sémára tökéletesen passzoló piramisjátékkal csalt tehát ki pénzt befektetőktől Forte. A SEC - amelyet súlyos bírálatok értek, amiért éveken, sőt évtizedeken át nem volt képes felderíteni a Wall Street legnagyobb volumenű Ponzi-trükkjét,” Forrás: http://index.hu/gazdasag/vilag/ujmadoff0901/ Összegezve. - A Madoff ügyet nem a felügyelet buktatta ki, hanem a gyerekei tettek feljelentést. - A feljelentésben minden olyan benne volt amely a csalást bizonyította. - Bernard Madoff először családjának, majd a bűnüldöző szerveknek is elismerte, hogy csalást követett el. Ez tette lehetővé, hogy 2008. december 11.-én letartóztatták és 2009 június 29.-én elítélték. - A felügyeleti szervek bár több év tekintetében ellenőrzést végeztek mégsem tudták felfedni a csalást. - Csak feltételezések voltak, hogy kívülről kik, hogyan támogathatták, de bizonyítani nem lehetett. - Hasonló a másik ügy is, azzal a különbséggel, hogy a Madoff ügy után, abból tanulva már a felügyelet fedte fel. A Quaestor-ügyet az MNB felügyeleti ellenőrzése fedte fel, feljelentést tettek és ez alapján indult a nyomozás. 10 ezer bizonylatot és 800 gigabajt feldolgozott dokumentum anyagát foglalták le. Ezek átvizsgálása, értékelése után történt meg a kihallgatás, a letartóztatás. A letartóztatottak a csalást tagadják, így szükséges a nyomozás lefolytatása és a bizonyítékok körének teljes feltárása, majd a vádanyag összeállítása, amely után bírósági szakaszba kerül. Amennyiben nem lesz beismerő vallomás, akár több évig – L. Kulcsár ügy – is elhúzódhat, mire jogerős bírósági határozat áll majd rendelkezésre. A firkászok pedig bizakodhat, hogy lesz mit hányni-vetni.
balbako_
2015. március 31. 10:13
Akik intézkednek azok a hibásak? És akik eltűrték? Gyurcsány.Bajnai, Schiffer apuka? Ők szentek lesznek? Micsoda balfasz értékrend ez?
Agricola
2015. március 31. 09:16
"Mivel Tarsolyék elég mélyre lenyúltak a kisemberek pénzéért, most jókora kör az, amely miattuk (a balfácán Varga G. Gábor szerint jogosan haragszik) a kormányra." A VG írta: 2009. 9. 12. 08:36 "A Wall Street legnagyobb csalássorozatát elkövető Bernard Madoff lenézte és kinevette a tőzsdefelügyelet (SEC) ellenőreit, akiket szerinte könnyedén ki lehetett játszani, derült ki egy évekkel ezelőtti telefonbeszélgetésből, amelynek szövegét a napokban hozták nyilvánosságra. Az egykori üzletember több évtizeden át legalább 65 milliárd dolláros kárt okozott befektetők ezreinek, akiket a piramisjátékra hasonlító Ponzi-trükkel csapott be; fantom bevételeket produkált látszólagos tőzsdei ügyletekből, miközben a korábbi befektetők magas hozamát az új áldozatok pénzéből fizette ki." Amikor azonban bíróság elé került, a bíróság nem sokat tökölt. 2009 márciusában Madoff bűnösnek vallotta magát 11 súlyos szövetségi bűncselekményben, amelyek együttesen az általa irányított befektetési alapot egy hatalmas piramisjátékká változtatták. 2009 júniusában Madoffot 150 év börtönre ítélték, a legnagyobb lehetséges időtartamra. Az Egyesült Államokban, amely képes volt űrhajósokat küldeni a Holdra, nem akadt olyan mértékadó újságíró, amely az ottani kormányt hibáztatta volna Madoff hatalmas károkozásáért! A Népszabadság újságírói úgy látszik különleges anyagból vannak gyúrva, ők képesek bármiért a kormányt hibáztatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!