Bemutatkozik a Március17 Kör!

2015. március 16. 08:33

A Március17 Kör pár barát ötlete, akik számos alapvető értékben egyetértenek és szeretnék, hogy szélesebb közönség is lássa azt, hogy célravezetőbb, ha a mindannyiunkat érintő problémákra válaszokat keresünk és azokat közösen próbáljuk megoldani.

2015. március 16. 08:33
Mátrai Viktor
Alternatíva

„Vagyis minden rosszmájú kommentelőnek a vágya teljesül és egy a szabadidejükben blogokat szerkesztő fiatal csapat úgy gondolja, megmutatja, hogy lehet értelmesen beszélgetni, valódi és mindennapos problémákról.

Nem szeretnénk csak az olyan nehezen megfogható dolgokkal tömni az egyre fáradtabb emberek fejét, mint a saját demokrácia-felfogásunk, vagy az éppen regnáló miniszterelnökök nevének a „takarodj” szóval való együttes skandálása. Szerintünk ez sosem lesz megoldás semmire.

Sokszor írtunk az Alternatíván bejegyzéseket, amelyekből érezhető volt: elegünk van. Elmondtuk a véleményünket rengeteg témáról. Volt, hogy gúnyolódtunk tüntetéseken, politikusokon, civileken, egymáson, de néhány hónapja páran a képzeletbeli szerkesztőségünkből más blogok szerzőivel együtt úgy gondoltuk, hogy valami kézzelfoghatót is tenni szeretnénk ebben a kicsi, ámde feszült országban. Itt gondolkodni kell. Józanul körbetekinteni és elkezdeni beszélgetni a mindennapok dolgairól és az egészen kicsi dolgokon változtatni, hogy végül az egész – jelenleg már érezhetően rothadó – 25 éve működő rendszer megváltozhasson egy olyan irányba, amely élhetőbb, sikeresebb és szerethetőbb országgá tesz majd minket.

De mi is ez valójában?

Március17 Kör pár barát ötlete, akik számos alapvető értékben egyetértenek és szeretnék, hogy szélesebb közönség is lássa azt, hogy célravezetőbb, ha a mindannyiunkat érintő problémákra válaszokat keresünk és azokat közösen próbáljuk megoldani.

Sokan tették fel és fontos kérdés, hogy kik vagyunk.

Örömmel mutatom be a Március17 Kör alapítóit:

Pintér Bencét, Németh Mártont, Szabolcsi GergelytG. Szabó Dánielt, Kutassy Barnabást, Pintér Mátét, Prinz Dánielt, Szabó Benjamint, Tóth Pétert, Molnár Benedeket, Szakács Andrást és magamat, Mátrai Viktort.

Sokunk neve ismerős lehet különböző blogokról, híroldalakról vagy szervezetekből, azonban nem mi vagyunk a legfontosabbak, hanem a tervezett rendezvényeink!

Ilyen lesz?

Igen, lesznek a sajtó számára is nyilvános rendezvényeink. A sorozat neve Mindennapok szabadsága. Az első most szerdán Március 18-án amire sok szeretettek várunk mindenkit az AnKERTbe. Ott meg is nézhettek minket és beszélgethettek velünk és az előadóinkkal.

Miről lesz szó?

Az elsőn a KKV szektorról, a lehetőségekről, nehézségekről és arról, hogy mennyire mélyről is indul a mutyizás, amely végül kihat az egész rendszerre. Ennek megvitatására meg is találtuk a három talán legalkalmasabb személyt, akik nem politikai hovatartozásuk, hanem a józaneszük mentén fognak erről beszélni. Ők Szepesi BalázsMartin József Péter és Kis Ervin Egon.

Miért Március17 Kör?

Erre lehet, hogy a többiek másképp fognak emlékezni, de Kincsem, a ló miatt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vadjoe
2015. március 16. 15:24
Másból sem áll a "demokratikusbaloldal", csak hamvában holt kezdeményezésekből. Minden hétre egy korszakváltó nagy izé.
pollip
2015. március 16. 12:37
Na, ez a bemutatkozás már sikerült is. Szerintem rossz helyen kezdtetek, a galamus lehet, hogy jobb klett volna, de az is lehet, hogy nem:-)))
balbako_
2015. március 16. 12:00
Mindig, mindenütt ugyan azok...
formaegy
2015. március 16. 10:18
Na, akkor Kálmán Olgica egyik témája meg lesz estére))) Az új "hiteles kormánybuktató" szerveződés))) A másik a Kunhalmi által szervezett több ezres mszp részvétel a "100 ezres" kormánybuktató menetről))) Kunhalmit kapcsolták élőben, aki elmondta, hogy az általa szervezett mszp-sek több ezren vesznek részt. Szegénykém ahogyan áradozott, el is élvezett közben))) Ezek már nem is nevetségesek, hanem szánalmasak! A felszólalókról ne is beszéljünk! Volt egy tanárnő - szegény gyerekek, szegény iskola! Valóban nagy baj van, ha ilyen tanárok vannak))) Pl. ez a tanárnő hol volt a ballib kormányzás alatt? Se pénz, se posztó nem jutott nekik. Ennyit a ballib hitelességéről)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!