Nőnap? Oké, de mit kezdjünk a Femennel?

„Nem a Charlie Hebdo, a Femen, a Pussy Riot és Conchita fogja előrevinni a vitát. Néha ijesztő, de legtöbbször szórakoztató, hogy ugranak rá az általuk dobott gumicsontra a kirakatkeresztények, a magukat erkölcsi piedesztálra képzelő megmondók. És nem is azok fogják előrevinni a dolgokat, akiknek a katolikus egyházról kizárólag a pedofil papok jutnak az eszébe.

Nem ők fognak változtatni a nők legsúlyosabb problémáin. Azon, hogy az erőszak minden ötödik-harmadik nőt elér élete során, hogy a bántalmazott nők a mai napig nem tudnak hova fordulni Magyarországon, hogy a nők politikai képviseletét minden létező módon akadályozza a teljes politikai elit, beleértve a magát nőpártinak mondó baloldal, nem beszélve a liberálisokról, akik konkrétan a KDNP álláspontját osztják. Azon, hogy statisztikailag kimutathatatlan azon családok száma, ahol a szülők egyenlő arányban osztanák meg a családi feladatokat és emiatt egy magyar nő munkaerőpiaci helyzete 37 %-kal romlik, ha gyereke lesz, míg egy magyar férfinak 8 %-kal javul, elvégre most neki kell eltartania a családot, amíg az anyuka otthon van a gyerekkel.

Súlyos és indokolhatatlan igazságtalanságok szegélyezik egy nő útját, de ez a férfiaknak is sokkal alattomosabb és hosszabb távú károkat okoz, mint a rövid távon és látványosan élvezhető privilégiumok. Éppen ezért a megoldás felé nem az indulatvezérelt, a férfiakat hibáztató, a policy típusú megoldások keresését elutasító, destruktív szervezeti vagy egyéni magatartás vezet – ezt én vakkomondorozásnak szoktam nevezni, és közeli rokona a stadionozásnak –, hanem a férfiakat és a férfiak által súlyosan dominált és sajnos mélyen tájékozatlan, hatalmon lévő partnereket felvilágosító, konstruktív, háttérben, csöndben lobbizó, kitartó és nehéz munka.”