A harcnak sosem lesz vége

2015. február 27. 19:39

Elképesztő, hogy Orbán Viktor 2015-ben még mindig az elmúltnyolcév elleni harcot próbálja erősíteni. Talán éppen a harcos hozzáállás az, amit egyre kevesebben viselnek el még a párt hívei közül is.

2015. február 27. 19:39
Pintér Bence
Mandiner

„Lett volna miről beszélnie Orbán Viktornak. A jelentős népszerűség-csökkenés, a Veszprémben elbukott kétharmados többség, Simicska Lajos magánháborúja, a külpolitikai elszigeteltség és a párt belső repedései mind-mind alkalmat adtak volna a bátor szembenézésre. Aztán nem történt semmi.

»Zászlónk magasan lobog, eszménk vezércsillaga a polgári Magyarország, ebben nem lesz változás száz évig« – mondta a miniszterelnök pénteken a Várkert Bazárban tartott évértékelőjén. Azt azonban elfelejtette közölni a miniszterelnök, hogy mit is jelent manapság a Fidesz számára a polgári Magyarország, amiről mostanában nem gyakran esett szó – amikor szó esett róla, akkor pedig éppen az derült ki, hogy ez a fogalom csak egy termék. Talán G. Fodor Gábor szavait ellensúlyozandó Balog Zoltán »emberminiszter« és Orbán Viktor szájából nagyon sokszor hangzott el most a polgár és a polgári szó.

A miniszterelnök részben kedvenc témáit ismertette újra: véleményét Európa válságáról, az illegális határátlépőkről, a »jelző nélküli«, avagy illiberális demokrácia létjogosultságáról és a pragmatikus viszonyról Oroszországgal. Ez után hosszasan sorolta a Magyarország gazdasági eredményeit: gyakorlatilag a közmédia Híradójának mint egy Best Of válogatásaként. Orbán szerint Magyarország előrébb tart mindenkinél, minket másolnak Európában, csodálják a magyar gazdaság sikereit. Ezek kötelező körök, az igazságtartalmát hosszasan lehetne vitatni. Az egyetlen vitathatatlan pont, hogy a devizahitelek forintosítása nagyon jókor jött.

A fontos kérdésekre azonban nem válaszolt Orbán Viktor. Utalt Simicskára: azt mondta, hogy sem egyéni, sem csoportérdek nem kerülhet a haza szolgálata elé. Ez vajon csak mától van így, vagy az elmúlt öt évben is így volt? A két szék között a pad alá eső magyar külpolitikát annyival intézte el, hogy egyrészről ugye minket másol mindenki, másrészről pedig egy csomó külföldi politikus járt Magyarországon, biztos nem véletlenül. Arról nem esett szó, hogy a pragmatikus oroszpolitika még lengyel barátainkat is elidegenítette tőlünk. Nem esett szó a fiatalokról sem, arról a százezres tömegről, amelyik nyugatra ment dolgozni. Volt viszont szó a nyugdíjakról: remélem, rosszul értettem, és nem a 13. havi nyugdíj visszavezetésére utalt Orbán Viktor a beszédben.

A veszprémi vereséggel már hosszasabban foglalkozott a miniszterelnök. A fő tanulság, amit leszűrt belőle, az az, hogy a párt és hívei nem harcolnak eléggé. Tehát, hogy még több harcra van szükség, mégpedig nem más ellen, mint a szocialisták ellen. Egészen elképesztő, hogy Orbán Viktor 2015-ben még mindig az elmúltnyolcév elleni harcot próbálja erősíteni, miközben a második legerősebb párt a Jobbik, a széttöredezett baloldal pedig még csak a kanyarban sincs. A Jobbikról nem esett szó konkrétan, viszont az újonnan megnevezett célcsoport, a »rendszerváltás vesztesei«, avagy a „keményen dolgozó emberek«, esetleg »melósok« pont a Jobbik táborának egy jelentős része.

Talán éppen a harcos hozzáállás az, amit egyre kevesebben viselnek el még a párt hívei közül is. Mindig háborúzni, mindig újabb legyőzendő ellenséget találni egy idő után fárasztó lesz. A párt kemény magján kívül kevesen hiszik ma el, hogy jelenleg vagy a közeljövőben az MSZP fenyegetné a Fidesz hatalmát. Ha valamit megérthetett volna a Fidesz és vezetője a veszprémi vereség kapcsán, az az, hogy azok a szép idők, amikor elég volt a szocialisták visszatérésével fenyegetőzni, véget értek. A választók egy jelentős része már csupán ennyiért nem hajlandó a Fideszre szavazni. Ráadásul az urizálás egyre inkább felidézi sokakban a luxusbaloldal egykori arroganciáját.

Orbán Viktor láthatóan nem ezt az üzenetet fogta fel a veszprémi fiaskóból. Hanem azt, hogy harcolni kell. De lehet, hogy már többen vannak ebben az országban azok, akik békét akarnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2015. március 01. 08:17
Írtam olyat, hogy "bezzeg mi lenne ha" típusú béljóslást? Adekvátan: ez akkor így a négyzeten gyenge.
kálmi
2015. február 28. 17:24
" hogy azok a szép idők, amikor elég volt a szocialisták visszatérésével fenyegetőzni, véget értek. A választók egy jelentős része már csupán ennyiért nem hajlandó a Fideszre szavazni." Most, amikor nincs már olyan nagy tétje az időköziknek, lehet, hogy így van. De 2018-ban ez újra jelentős szempont lesz, és hajlandó lesz elmenni a fidesz szavazó az mszp és liberális társaik ellen, ezt biztosra veheted!!!
Kanóc
2015. február 28. 16:52
akarok egy rolettit
tango47
2015. február 28. 16:14
Minden vagyok, csak ballibsi nem, de az a véleményem, hogy van, (lenne) mit korrigálni és nem csak harcolni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!