Ha egy héttel később megyünk, az AC/DC-t láthattuk volna

2014. november 25. 15:59

János szólt nekem még idehaza, hogy pont, amikor kint leszünk, játszanak Jaggerék. Amiről korábban nem is tudhattunk, ugyanis eredetileg év elején léptek volna föl Új-Zélandon. Interjú.

2014. november 25. 15:59
Kósa Lajos
Hír24

Sejtette, hogy ekkora balhé kerekedik egy koncertélményből?


Már csak azért sem, mert a valódi történet egészen más, mint amit a bulvár kihozott belőle.

Mi a valódi történet?

A Debreceni Városi Tévé és a Debreceni Mozgóképkultúráért Alapítvány 2006-tól kezdődően, folyamatosan, tehát már szocialista kormányok alatt is, több forrásból pályázati pénzt nyert arra, hogy filmet készítsen a szórványban élő diaszpóra magyarságról. A stáb eddig ötször járt az Egyesült Államokban, egyszer Dél-Amerikában, most pedig Ausztráliába és Új-Zélandra utazott. A filmeket az MTV és a Duna tévé is bemutatta. Az egész munka akkor kezdődött, amikor én polgármester voltam, Halász János pedig az alpolgármesterem, és még a legelején beszéltük, hogy egyszer elkísérjük a forgatócsoportot. Ezt a mostani, amúgy háromhetes utat ez év elején kezdték szervezni, terveztük, amellett, hogy részt veszünk a felvételeken, előadásokat tartunk, beszélgetünk a kintiekkel. Csakhogy kiderült, Halásznak és nekem vissza kell érnünk, így múlt kedd délután, a parlamenti szavazások után indultunk, megérkeztünk csütörtökön, vasárnap indultunk is vissza, és hétfő fél tizenkettő körül szállt le a gépünk.

A sajtóban az jelent meg, hogy egy Rolling Stones-koncert az utazás apropója.

Helytelenül jelent meg.

Volt koncert?

Volt. János szólt nekem még idehaza, hogy pont, amikor kint leszünk, játszanak Jaggerék. Amiről korábban nem is tudhattunk, ugyanis eredetileg év elején léptek volna föl Új-Zélandon, csak mint köztudott, Jagger barátnője előtte lett öngyilkos, ami miatt csúszott a turné… Baj, hogy ha már ott voltunk, elmentünk a koncertre?

Baj?

Miért lenne az? Ha az ember Barcelonába utazik, és lehetősége van bejutni egy focimeccsre, kihagyja? Vagy ha Londonba mégy, és belefutsz valami nem várt lehetőségbe, kihagyod? Na, mi Új-Zélandon jártunk, találkoztunk helyi magyarokkal, a konzullal, láttunk néhány helyi érdekességet és Rolling Stonest is. (...)

Amikor Medgyessy miniszterelnök repült szintén magánpénzből thaiföldi szabira, a Fidesz hörgött rá a leghangosabban. Tán nem alaptalanul.

A mindenkori miniszterelnök utazása nemzetbiztonsági kockázat. Én azzal sem értettem egyet, hogy amikor a szintén szoci Veres János pénzügyminiszter le akarta cserélni a százötvenezer kilométert futott Audiját, ezért támadták. Akkor azt nyilatkoztam, nem az a baj, hogy cserélne, hanem az, hogy rossz pénzügyminiszter; ha jó pénzügyminiszter lenne szufficites költségvetéssel és dübörgő gazdasággal, tőlem hetente váltogathatná az autóit. Azzal sem értettem egyet, amikor Botka és felesége zanzibári útjával volt tele a sajtó. És azzal sem, amikor címlapon hozta a bulvár, hogy Rogánék kimentek Amerikába Andy Vajna esküvőjére. Megjegyzem, nem mentek ki, csak meghívót kaptak rá.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vakhangya4
2014. november 26. 21:59
""""A stáb eddig ötször járt az Egyesült Államokban, egyszer Dél-Amerikában, most pedig Ausztráliába és Új-Zélandra utazott. A filmeket az MTV és a Duna tévé is bemutatta. Az egész munka akkor kezdődött, amikor én polgármester voltam, Halász János pedig az alpolgármesterem, és még a legelején beszéltük, hogy egyszer elkísérjük a forgatócsoportot. Ezt a mostani, amúgy háromhetes utat ez év elején kezdték szervezni, terveztük, amellett, hogy részt veszünk a felvételeken, előadásokat tartunk, beszélgetünk a kintiekkel. Csakhogy kiderült, Halásznak és nekem vissza kell érnünk, így múlt kedd délután, a parlamenti szavazások után indultunk, megérkeztünk csütörtökön, vasárnap indultunk is vissza, és hétfő fél tizenkettő körül szállt le a gépünk."""" Na nézzük Laller mikor is volt alpolgármestered Halász. www.google.hu. Tehát 2006-2010-ig. Laller... :-)))))))
Port Kennedy(Ausztralia)
2014. november 26. 10:01
Azért borzasztó lehet irigynek lenni. Egy idő után az irigy ember csak a rosszat, negatívat látja. Képtelen a saját dolgait pozitív irányba vinni.Ok-okozati összefüggés. Az irigy ember nem csak mentálisan, hanem fizikailag is képes ebbe a borzasztó helyzetbe belebetegedni. Nagy csapda ez. Ez nem a saját véleményem hanem komoly, a lélekbúvárkodásban járatos szakembereké. A témához is valamit. Bárki aki eljut New-Zeland-ra egy örök élménnyel gazdagodik. (Higgyétek el nekem). Bónuszként ha még egy Stones koncertre is bejut az szuper. Nem tudom hányan lehettek azon a koncerten? Mondjuk 50 ezren? A károgó irigy rosszindulatú alakok vajon ugyanígy gondolkodnak a másik 49999 koncertlátogatóról is, vagy csak pont Kósát szúrták ki maguknak?
Paul Légère
2014. november 26. 08:15
Mit tehetett volna szegény Lajos? Hordja tele sóderrel?
Tintamin
2014. november 26. 00:00
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Ez a csávü egy akkora barom, még rendesen hazudni sem tud:)))) Kiment kicsit megmutatni az új puncikának Új-Zélandot, meg villázni egyet a Satisfaction-re, utána meg jöhetett a kielégülés. Ostoba egy csődör ez a Laja, na:)))) Mire nem elég a stadionból 20%, ugye, Mr. Twenty???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!