A kereszténydemokrácia vidám vasárnapja

2014. november 04. 12:57

Alig leplezhető kárörömmel konstatálom tehát, hogy a kormánypárti képviselők körében sem osztatlan az örömködés a boltok vasárnapi bezárásáért.

2014. november 04. 12:57
H_A
Hacsaknem

Úgy látszik, sikerült a valóságtól behozhatatlanul eltávolodni ezeknek a pótcselekvésből élő uraknak. Nyilván az, aki vasárnap nem dolgozik, vásárolni meg a cselédet küldi, annak aligha fogja fel az agya, hogy egy átlagos dolgozó magyar embernek nem a plázázás miatt, hanem kényszerből jó, ha vasárnap is tud vásárolni. Nehogy már olcsón be tudjon vásárolni a paraszt azon az egyetlen napon, amikor nem az ültetvényen szedi a gyapotot.

Sokan leírták már, de az utókor kedvéért én is összefoglalom: az a baj, hogy ez az amatőr »mekkmesterkedés«, ez a szerintünk nem lesz ebből munkanélküliség, nem sok embert fog érinteni típusú hozzá nem értéssel párosuló, minden áron tenni akarás könnyen dominó effektust produkál.  Varga Mihály is erre célozgatott, amikor megcsóválta a fejét a Hír TV stúdiójában. Ezen a képmutató (ál)családvédelmi észosztáson túl, belegondolt valaki ott a Harrach-Semjén dimenzióban abba, hogy Magyarországon (nem Hollandiában, nem Ausztriában, nem másutt!!!) milyen következménye lenne ennek a döntésnek? Hogy hozzávetőleg mégis hány ember elbocsátásával járna ez az akciózás? Hogy hány olyan embert jelent ez, aki kényszerből dolgozik vasárnap, és nem azért mert nem fetrengene szívesen a széles sávú internet előtt, szeretett családja kebelén? Vagy éppen ez a lényeg? Több tízezer új munkanélküli, nincstelen nyomorult kreálása, akit be lehet osztani közmunkára, hogy aztán elkeseredését kihasználva fanatizálni, és csatasorba lehessen állítani őket? Zseniális ötlet ez: ha a család legnagyobb része munkanélküli, tökmindegy hogy mi van nyitva mikor, lehet pihenni napestig, semmibe nem kerül.

Nem beszélve a legfontosabb hozzáadott értékről: itt az újabb helyzetbe hozható, lekötelezhető réteg. Majd a »bizoccság« eldönti, hogy pontosan mely üzletek tarthatnak nyitva vasárnaponként, és máris el van takarítva az útból a haveri bolthálózat káros extraprofitot termelő konkurenciája. Szarrá adóztatjuk a kereskedelmet, miközben korlátozzuk a működését. Hála és köszönet a seggnyalásért!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2014. november 04. 18:07
Törvényileg ezt a kérdést most nehéz szabályozni. De jó lenne, ha minél többen tekintenénk a vasárnapot igazi pihenőnapnak. Akinek gyönyörűség a vásárlás, megteheti szombaton is. Ha kevesebb a vásárló, a nagy boltok sem tartanak majd nyitva.
kjkj945
2014. november 04. 17:47
Szabad péntek mikor lesz?? Akkor lehetne bevásárolni!
Selamat
2014. november 04. 15:58
Teljesen érthető, hogy a saját hitük, meg még inkább a családok érdekében próbálkoznak. Abban nagyon is igazuk van, hogy a hétvége lehet sokkal emberibb is, nem csak bevásárlás. De most nem olyan életet élünk, hogy ezt meg lehetne oldani. Előbb ki kell alakuljon egy normális élet, ahonnét ki tud majd nőni az egymással való foglalkozás, határozottan jó értelemben ;)
tgyu
2014. november 04. 14:20
Nem tudom, miért kell mindig hangulatot kelteni és minden kezdeményezést nevetségessé tenni. (Bár ez éppen régi szdsz-es sőt kommunista módszer. Vagy még régebbi.) Simán ki lehetne bírni vasárnapi zárvatartással, ahogy ezt okt 23-án, vagy Karácsonykor, vagy bármely más ünnepen kibírjuk. És tényleg jobb volna, ha minél kevesebb embernek kellene a vasárnapját is munkával töltenie. Más kérdés, hogy a heti óraszám csökkenésével együtt természetesen az állományt is csökkenteni fogják a cégek. De minek ehhez vidám vasárnapról marhaságokat irogatni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!