Pancser bal

2014. augusztus 05. 21:54

A baloldal úgy összességében debil állapotba került. Olyan lett, mint akinek a kezét elengedve nem tudja, mit kell csinálnia, értetlenül áll a nagy semmibe.

2014. augusztus 05. 21:54
Sonyó
Gondűző bor mellett

„Eddig a baloldal és a hozzájuk szorosan kötődő liberális vonal ahhoz volt szokva, hogy a világpolitika és gazdasági erővonala, illetve a hazai média többsége, (az itt lévő külföldieket is ideértve) tálcán kínálta nekik a hatalom megszerzéséhez és gyakorlásához szükséges háttérelemeket. Miután ez csökkent, vagy legalábbis a jobboldali erőviszonyokat nézve a kiegyenlítődés irányába mozdult el, a baloldal úgy összességében debil állapotba került. Olyan lett, mint akinek a kezét elengedve nem tudja, mit kell csinálnia, értetlenül áll a nagy semmibe.

Józsi bácsi a sarki kocsmából mondaná, olyan ez a társaság, mint a gizda tótkomlósi barátom, aki csak akkor volt erős, meg nagyszájú, amikor a behemót Lajos mellette állt. Van benne igazság, de kiegészítenem azzal, hogy a baloldal akkor is maga mellett gondolja a behemótot, amikor ott sincs. Ekkor jönnek a halleluják. Amikor meg hirtelen észreveszi, hogy elengedték a kezét sírni kezd, saját torkát rágja.

Európa politikai irányultsága is változás előtt áll. Sokan tagadják, vagy nem akarnak tudomást venni róla. A liberális baloldal se veszi komolyan a változásokat. Ők még az őskövületű szemléletben bíznak.

Csak meg kell nézni az önkormányzati választásokra való készülődésüket. A budapesti agonizálásuk a legszebb. Van ott minden, mint a szatócsboltban. Főpolgármester jelöltállításuk már a vicckategóriát is túllépte.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marós
2014. augusztus 06. 11:52
A magukat demokratikusnak nevezett ellenzék nemcsak debil, hanem hazug, korrupt, nemzetrontó gazemberek gyülevész bandája.
sobrk
2014. augusztus 06. 10:29
...pancserek, fuserek, debilek...
briganti
2014. augusztus 06. 08:24
Érdekes. A legsúlyosabb károkat a baloldalnak saját értelmiségi csapata okozta. Ők küldték padlóra az egészet. Kérdés: ha eltünteted a kártevő balos értelmiséget mi lesz a baloldallal? Szar ügy.
kjkj945
2014. augusztus 06. 07:53
2006-7-ben volt pancser, amikor nem csináltak előrehozott választást. Majd megismételték tavasszal az összefogással. Miért ne lenne most pancser? Majd 2018-ban újrázni fognak. Ez borítékolható! Amíg a kibukott 'koloncokat' nem annulálják, addig a pancserságon változtatni nem lehet. Ja még jobban osztódjanak, a szavazótáboruk még jobban elpártol tőlük. Pl, hogy nem megy el szavazni és ezzel is a nyertest erősíti! Köszönjük a '''fő''' pancseroknak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!