Akarattya megapolisz

2014. augusztus 30. 16:24

Annak idején a két Pásztor se volt zseni, csak egyszerűen elvették az üveggolyókat, mert megtehették. Igaz, a jegybank kizárólag a közjó érdekében vásárol be.

2014. augusztus 30. 16:24
Megyesi Gusztáv
NOL

Ez már akkora arcátlanság és gátlástalanság, hogy sokan már-már zsenialitásról beszélnek, amit azért némileg pontosítani illenék, már olyan értelemben, hogy annak idején a két Pásztor se volt zseni, csak egyszerűen elvették az üveggolyókat, mert megtehették. Igaz, a jegybank kizárólag a közjó érdekében vásárol be. Amikor az ellenzék rákérdezett a 415 millióért vásárolt harmincszobás, úszómedencés kastélyra, az volt a válasz, hogy az MNB így biztosítja versenyképes dolgozói regenerálódását, amúgy pedig a kastély újabb harminc munkanélkülit emel vissza a munka világába, ami annyit is tesz, hogy már csak 11 800 ingatlant kell jegybankilag megvásárolni, és elfogy Magyarországon a hivatalos 354 ezer munkanélküli.

Ráadásul Matolcsy előre be is jelenti, hogy igen, további kilencvenmilliárdért vesz még kastélyt, irodaépületet, később majd feltehetően pár megyét, esetleg az egész országot, ám előbb nyilván Balatonakarattyát fejleszti világvárossá. Közben tudniillik az Akarattyai Szilfalevél című közéleti orgánumból kiderült, hogy a jegybankelnök-feleség Akarattyán lesz polgármester, ugyanis régi érzelmek kötik az üdülőtelephez, akárcsak a férjet, úgyhogy elképzelhető, hogy a Balaton e szegletében hamarosan saját szállodasor és luxusnegyed épül saját egyetemmel, metróval, vízi- és légikikötővel, az Akarattyai Szilfalevél pedig hetente védi meg gyújtó hangú vezércikkben az országot a Washington Post szűnni nem akaró támadásaitól.

Ami viszont a végső célt illeti, pár évvel ezelőtt Matolcsy miniszter furcsán csillogó szemekkel és igen elkötelezetten beszélt őseink kivételes agysebészeti képességeiről, amiből ma is építkezhetünk. Nem akarunk jóslásokba bocsátkozni, de nem volnánk meglepve, ha az elnök két év múlva a jegybank legjobban felszerelt agysebészetén saját kezűleg fogna műtétbe; előbb-utóbb minden kör bezárul.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2014. augusztus 31. 10:03
Az, h. a zakkant Megyesi ilyesmit, mondjuk, egyre habzóbb szájjal, az nem annyira új. Viszont az, h. a Népszabadság odáig süllyedjen, h. ilyen, nyilván gyűlölet és irigység vezérelt fröcsögést lehozzon, a Várkert átadás után egy héttel sem, az kimondottan szánalmas. Kedves szürkeállomány, tetszettek volna úgy kormányozni, h. valami öröm a népség-katonaságnak is jusson! Vagy egyszerűen fáj, h. nem minden pusztul és az állam vásárolgat is? Speciel én örülök és büszke vagyok rá. Csak jobb az, ha egy országnak van valamije, mintha nincs! Ez az a nyilvánvaló tény, amivel a cseh, lengyel vezetés tisztában volt, míg a magyar vezetés a kiárúsítás útjáz választotta a média helyeslésével.
Wendriner
2014. augusztus 30. 22:00
Guszti , mit ittál már megint?
csurcsányi
2014. augusztus 30. 21:58
Ja a jegybank megveszi és nem elveszi,ahogy a ballibsik elődei megszokták.
csurcsányi
2014. augusztus 30. 21:55
Apró elvtárs és Kádár elvtárs a Szemlő-hegyi villákat igen csak üveggolyónak néztek ezek szerint,de ez csak a jéghegy csúcsa volt a pártállam részéról.Ja a Gyurcsányi úr is itt héderezik mert ez nekik jár és mindenki aki szóvá teszi az antiszemita.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!