Négy üveg bort kellett kibontanom, mire megnyugodtam valamennyire

„Az is megesik, ami velem ma – de amúgy sem elég ritkán ahhoz, hogy ne mérgeskedjek –: egymás után kidugóztam egy 2011-es egri fehéret, egy 2012-es elzászi rizlinget (az egyik diszkontban vettem, ezerért, nem volt csúcskategóriás) és egy 2012-es villányi rozét. Igazából csak utóbbihoz nem fűztem reményeket – egy rozét a következő, és nem az azután következő nyáron kell elintézni –, az első kettőben azért bíztam. Hiába.

Elöregedett, megszagosodott, fáradt, lapos és kellemetlen volt mind a három. A negyedik hozta vissza a bukott meccset: Kvassay Levente 2012-es villányi syrah-ját már nézni is öröm, olyan szépen csillog, gyümölcsös is, fűszeres is, friss is, vagány formában van, bár a csersavai tapadósak még. Ez kitart a Chile–Spanyolország végéig, remélem. De nincs ember, akinek az elejére – azaz a történet első háromnegyedére – szüksége lenne.

Úgyhogy komolyan mondom: amit megihattok ma, azt ne halasszátok holnapra. És az első dolog, amit megnéztek, amikor levesztek valamit a polcról, az évjárat legyen. Már-már fontosabb az, mint a termelő. Meg a spájzot is: pörgetni, üríteni, frissíteni. Különben lesz nemulass!”