Az RTL „megtérése”

2014. június 19. 17:55

Sajátos terméke a Nemzeti Együttműködés Rendszerének az RTL Klub sokak által ünnepelt „megtérése”.

2014. június 19. 17:55
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

Ha az RTL Klub az őt ért alvilági támadás hatására nem mutatja meg, hogy mit tudott volna, és mit hallgatott el Orbán Viktor kedvéért, a bűne kisebb lenne. De ez a stílus, hogy beszélhetünk másképp is, minden morális mércén túl van. Az RTL esetének tanulsága, hogy a többi jómadár, mint a magát ellenzékinek hazudó és Orbán Viktor zsoldjában álló ATV milyen aljas játékot űz. Ők még mindig úgy tesznek, mintha nem tudnák, kicsoda Mészáros Lőrinc, nem tudnák, hogy egy bűnszervezet tagja, a miniszterelnök strómanja. Ők még ugyanúgy hazudnak, elhallgatnak, a nézőket manipulálják, mint az RTL Klub a szélkakas-fordulat előtt. Még jobban. Bánó Andrást tisztességes társaságba rendes emberek be sem engednék.

Az ATV aljassága még az RTL Klub erkölcstelenségénél is nagyobb, mert az RTL Klub soha nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy az ellenzék televíziója, és nem vállalta magára azt a gyalázatos szerepet, amelyet Németh Sándor, hogy Orbán Viktor számára gúzsba köti az ellenzéket: kiengedi a gőzt, levezeti az indulatokat, eltereli a figyelmet, és manipulálja a demokrácia híveit. Az RTL Klub jószerivel hirdetésekből élt meg, Németh Sándor azon kívül, amit kilop saját hívei zsebéből, egyházként jelentős állami pénzeket is kap. Van miért csáklyázni, ezért a reklámpiac kirablása nem is érinti érzékenyen. A zsarolható és lefizetett emberek ennek a rendszernek az erős támaszai, nem a CÖF. Az csak félázsiai bolondok gyülekezete. Orbán legnagyobb támaszai ezen az oldalon vannak. Ezek ugyanolyan bűnözők mint Orbán és csicskásai.

Majd akkor nézzen a kedves publikum, amikor Németh Sándor fordul szembe az Orbán maffiával. Akkor aztán kő kövön nem marad. Akkor tudják majd meg igazán a liberálisok, milyen mocskos játékot játszik velük Németh Sándor és az ATV már ötödik éve, és mennyire az orruknál fogva vezette őket. Németh Sándor nagyobb bajban van, mint az RTL, mert neki komoly elszámoltatása lesz a látható világon túl is. Rajta számon kérik majd a Bibliát, amellyel nem tud már most sem elszámolni, néhány évtized alatt pedig utolérte a katolikus egyház kétezer évét. Ha egyszer ő rákényszerül a »megtérésre«, akkor lepleződik le mindaz a hamis világ, mocskos hazugság, amely átszövi Budapestet. Keserű lesz az ébredés.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2014. június 26. 17:39
"A zsarolható és lefizetett emberek ennek a rendszernek az erős támaszai, nem a CÖF. Az csak félázsiai bolondok gyülekezete." Mindenki bolond, csak te vagy helikopter, mi, Bartuskám? :D
MOPO3OB
2014. június 25. 19:20
Bartus úr elismerésem! Leleplezett mindent kíméletlen tényfeltáró írásával és briliáns újságírói logikájával. Csak annyival egészíteném ki a gondolatmenetét, hogy már a Zsidó világkongresszust is Orbán strómanja tartja a kezében. Ronald S. Lauder már titkos tagja a Fidesz-páholynak, Orbán Viktor kertje végében felépített Pancho Arénában tette le az esküt tóra tekercs helyett Puskás Öcsi focilabdájára. Természetesen Obana elnök is Orbán ügynöke, valójában nem is afroamerikai, felcsúti romagyerek, aki nagyon sok időt töltött a szoliban. Az ukrán konfliktust is a Fidesz szervezte kizárólag azért, hogy elterelje a figyelmet az országban zajló eseményekről. A Fidesz polip nemrég terjesztette ki csápjait Iránra, nem véletlen, hogy most kiegyezésről tárgyak az USA az őrellenség Iránnal. A sok birkának fel sem tűnik ami a szemük előtt zajlik! A világ minden eseménye egy hatalmas Orbán Viktor által kifundált összeesküvés része, aminek célja a Fidesz hatalmának bebetonozása úgy egymillió évre.
bsandor
2014. június 24. 13:18
pihent vagy Mo,hogy vagy képes egy ilyen idegbeteg hülyére ennyi karaktert pazarolni
Monkey4you
2014. június 22. 18:24
Az ATV aljassága még az RTL Klub erkölcstelenségénél is nagyobb, ---------------- Igen, aki erkölcstelen az aljas is!!! De nem minden aljas erkölcstelen!!! Te meg egyszerüen hülye vagy!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!