Föllázadtak a csúcséttermek a kormány neokommer képzési rendszere ellen

2014. május 30. 08:40

Az új törvény értelmében nem fogadhatna tanulót egyik magyar Michelin-csillagos étterem sem, hiszen egyikben sem dolgozik „mesterszakács”.

2014. május 30. 08:40
Uj Péter
444

Az éttermeseket (és mondhatjuk: a legjobb magyar éttermek dolgozóit, például az aláírók között van mindhárom Michelin-csillagos hely stábja) kiborító, nemrég hatályba lépett jogszabály szövegéből: »A 2011/187 számú szakképzési törvény értelmében 2015 szeptemberétől csak olyan étterem köthet tanulószerződést, amely mesterlevéllel rendelkező szakácsot, cukrászt, pincért alkalmaz.«

Mesterlevéllel komoly helyen már régen nem találni szakácsot, mivel a mesterképzés egy vicc. Zöldségek faragásával vagy kétes minőségű húsok ízléses aszpikolásával is meg lehet szerezni a mesterszakács minősítést, a követelményrendszer nem hogy elavult, de sosem volt igazából alkalmas semmire, azon a szakképzési rendszeren alapszik, amelyről a szakma legjobbjai egyöntetűen állítják, hogy a világ legrosszabbja. (Ebben a mesterképzésben egyébként ugyanolyan szakmai múltnak számít, ha valaki Heston Blumenthal háromcsillagos éttermében húzott le három évet vagy a sopronkőhidai büntetésvégrehajtásnál főzött a rabokra.)

Tehát az új törvény értelmében nem fogadhatna tanulót egyik magyar Michelin-csillagos étterem sem, hiszen egyikben sem dolgozik »mesterszakács«.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2014. május 31. 19:49
Hány csúcsétterem van az országban? A többség meg elfogadja. Ez a demokrácia!!
kjkj945
2014. május 30. 13:06
mesterlevél (főnév) 1. Iparos oklevél, amely azt bizonyítja, hogy egy iparos a képesítéshez kötött szakmák egyikéből az elméleti és gyakorlati képzés után hivatalos bizottság előtt letette a vizsgát. A cukrászda falát a cukrászmester mesterlevele díszíti. A díszes mesterlevél tanúsága szerint kiváló eredményt ért el a vizsgán. 2. Régies, történelmi: Iparos oklevél a céhek korában, amely a vizsgamunka sikeres elkészítését, és céhbe történő felvételt igazolta. A csizmadia üzlete falán látható a mesterlevél. A mesterlevéllel rendelkező iparos inast is fogadhat fel.
bigyomail
2014. május 30. 11:59
Aki már látott aktuális magyar tankönyvet a témában (lásd: borsókonzerv 3szori hideg vízben áztatása és felhasználása) az tudja, miről van szó. Aki nem, annak meg úgy is csak az számít, hogy ki írta a cikket. Amúgy tényleg érdekes, hogy egy Michelin csillagos szakács, aki a legnagyobbaktól tanult, az miért nem taníthat, ellentétben azzal, aki egy iskolai menzán dolgozott (minőség ismert) és képes összeállítani egy oylan aszpikos cuccot, ami már a '80-as években is gasztronómiai szempontból idejét múlt és értéktelen dolog volt.
gross
2014. május 30. 11:06
A jogszabály alkotói pontosan tudják, hogy a szakma legjobbjai mit gondolnak a mesterszakácsokról és általában a szakácsképzésről. Ez nem friss ügy, már talán egy évtizede sokszor hangoztatott panasz. A 'mesterszakácsi' minősítés nem tudom, pontosan mikor jött be, de elég sok kritikát kapott az elmúlt években. Mndezek ellenére a legnagyobb tudatossággal tették be ezt az előírást a készülő jogszabályba. Ez nem véletlen, hanem konkrétan egy ócska, kommunizmusból örökölt rendszer magyar érdekekkel ellentétes lobbizása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!