Ijesztő összefüggés

2014. május 11. 16:21

A tegnap újra felesküdött miniszterelnökünk nagyon elhiszi, hogy ő a magyar nép azon történetének messiása, amelyet ők alakítanak úgy, hogy kelljen egy megváltó.

2014. május 11. 16:21
Mátrai Viktor
Nem az a Viktor

„Orbán tegnapi eskütételi beszéde a legjobb bizonyíték erre. Egy árva szót nem ejtett arról, hogy mi várható az elkövetkezendő négy esztendőben itthon, belföldön, mi lesz az oktatsással, mi lesz az egészségüggyel és a mezőgazdasággal. Nem is kell neki. Ő a messiás akit a 2010-es fülkeforradalom tett a helyére, szabadságharcával kilábalt a válságból és elhozta a rezsicsökkentést. Ezzel tudott nyerni, ami sokat elmond a magyar választókról.

A többség szarik itt a fékekre meg az ellensúlyokra. A lényeg, hogy vesszenek a külföldi multik és legyen évente pár ezer forinttal kevesebb a villany meg a gáz. Meg is ehetjük a következő 4 évben amit főztünk, ugyanis itt fonódik össze minden, mivel Viktorunk azt is kijelentette tegnap, hogy nincs rajtuk kívül beszámítható politikai erő.

Ez a retorika pedig ritkán szokott jót jelenteni. Miniszterelnök úr én azért halkan jelezném, hogy 600 ezerrel kevesebben akarták önöket vissza és a választók 44%-a, nem 94%-a, de még csak nem is az 53%-a.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2014. május 12. 10:08
Kádár népe hisz a tündérmesékben...
states
2014. május 12. 08:07
A "nem az a Viktor" annyira hihetetlenül szellemes és poénos, hogy ennél tovább már szükségtelen olvasni. Önmagáért beszél.
dick52
2014. május 12. 06:04
A szokott baromság, a baloldalról. Már unalmas.
cutcopy
2014. május 11. 22:51
"600 ezerrel kevesebben akarták önöket vissza" Sok idióta vigasztalódik most ezzel aki elhitte hogy kormányváltás lesz..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!