A minőség nem mese

„Egyelőre ugyan leginkább a fővárosban érzékelhető, ám a hazai éttermi kultúra az elmúlt évtizedekhez képest meglódult fölfelé. Köszönhetően a hivatalok ostobaságait elutasító megátalkodott civilnek, Molnár B. Tamásnak és a Magyar Gasztronómiai Egyesületnek. Sokkoló volt, ahogyan ez a szervezet a lehető legnagyobb nyilvánosságot kikövetelve magának megtermékenyítette a lezüllött, tudáshiányos, ízléstelen kulináris gondolkodást, illetve összetömörítette és laza hálózatba szervezte a szakma nyitott és változni képes képviselőit. Ennek eredményeképp ma már legalább hatvan olyan étterem létezik a kulináris magyar ugaron, amelyekbe feltétlenül érdemes betérni, s amelyek nap mint nap bizonyítják, hogy a többibe viszont fölösleges, mert azokban még mindig nem értik, mi a dolguk.

A változást persze nem adták és nem adják ingyen. Érzékeltetésképp: ahol a gasztronómia hivatalos csúcsteljesítményeit jelentő Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyét olyan termékeknek ítélik oda, mint a »fagyasztott halászlé alap«, ott sok még a teendő. Óriási erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy a hivatalok és hatóságok, meg a leginkább még mindig a hazudozásban és az átverésekben érdekelt piac is egyértelműen tudomásul vegye azt, hogy az érdekek csúcsán nem más, csakis a fogyasztó áll. Amihez azonban sajnos nem elég az az üzleti képlet, hogy a vásárló fizet az árukért, szolgáltatásokért. A hatóságok ésszerűsége és szigora, illetve a termelők, kereskedők és vendéglátók lelkiismeretessége és tisztessége is kell hozzá, akiknek tudomásul kell venniük, hogy a fogyasztói érdekeknek kell alárendelni minden más érdeket.”