Obersovszky halálos ölelése

2014. május 16. 08:53

Nézőinek 70 százalékát elveszítette az Este az M1-en, és ez jobbára egyetlen embernek köszönhető, a talpnyalás, az alákérdezés, a szakmai gerinctelenség és a politikai elfogultság, a lakájmédia egyszemélyi megtestesítőjének.

2014. május 16. 08:53
Bednárik Imre
NOL

De menjünk ennél mélyebbre. A Sneider Tamás egykori szkinhed jobbikos parlamenti alelnökké választása kapcsán kirobbant hazai és nemzetközi botrányt, valamint azt, hogy a Fidesz tulajdonképpen megzsarolta az ellenzéket, hogy ha a parlamenti pártok nem közösen terjesztik elő a T. Ház-tisztségviselőt, akkor csak kormánypártiakat választanak, Obersovszky Péter a következőképpen rendezte le Az Estében. Kérdés Kövér László házelnökhöz: »Ön többször beszélt arról az elmúlt négy évben is és most is, amikor újra ön lett a Ház elnöke, igyekezett és igyekezni fog mindent megtenni azért, hogy az emberek komolyan vegyék azt az eszmét, amit az Országgyűlés kifejez, és illő komolysággal végezzék a munkájukat. Ehhez képest az első napon és az eskütétel előtt is történtek olyan dolgok, amik szintén a happening kategóriájába tartoznak (...) Itt van például Sneider úr ügye, aki mégiscsak az alelnöke lesz a háznak, hihetetlen vita zajlott ebben a történetben, a baloldal kardot ragadott, aztán tegnap este Az Estében a Fidesz frakcióvezetője megmutatta nekünk azt a papírt, amelyen tulajdonképpen minden párt aláírta a közös jelölést, azok is, akik egyébként a nyilvánosság előtt a leghangosabban kikeltek Sneider úr előélete miatt. Ezek viccek? Hol vannak itt a határok, ahol komolyan lehet egymást venni?« Nézzük meg ezeket a kérdésnek álcázott mondatokat. Az első része tisztán benyalás a házelnöknek, utána meg az következik, hogy hülye és képmutató az ellenzék. A végén pedig két minősítő és benyaló kérdés. A válaszra tulajdonképpen már nincs is szükség.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2020. június 08. 00:15
:)) Amióta oda a Napkelte, oda a demokrácia mi? Az volt az igazi, amikor Lendvai Ildikó tartotta a hétfő reggeli eligazításokat..
Antigoné
2020. június 08. 00:13
Ki az a Bednárik Imre? Obersovszkyt ismerjük.
tóth mária
2014. október 30. 09:39
Mégis csak a Nap-Kelte volt az" igazi" elvtársak, nem?
atila68
2014. június 03. 10:15
ööö... Kitalálom! Kálmán Olga. Nyertem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!