Szegényekkel kampányolnak

2014. március 04. 16:53

Közben azt hazudta, hogy a Holokauszt-emlékévről kiderült, csak a kormány kampánycéljait szolgálja. Holott ez nem kiderült, csak ő és elvtársai állítják.

2014. március 04. 16:53
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
MNO

„Higgadjunk le. Parti Nagy Lajos nem csinálna ilyet, mert jól tudja, a költő sose lódít. Azért érdekes, hogy nekünk mégis igazi művészek ars poeticái járnak folyamatosan a fejünkben, amikor keressük a magyarázatát annak, amit az álművészek maroknyi kampánycsapatának egyik élharcosaként művel. Hiszen gyatra kis firkászként is tudunk annyit, hogy hazudni nem szabad. Ő viszont azt is mondta ugyanabban a műsorban, hogy a Szépírók Társasága nem kívánja felhasználni az állami pályázaton nyert másfél millió forintot, és nem is vesz részt az állami Holokauszt-emlékév programjaiban. Szerinte a Holokauszt-emlékévről kiderült, hogy csak a kormány kampánycéljait szolgálja, és a kormány elfogadhatatlan emlékezetpolitikában utazik. »Saját híveinek és a tőlük jobbra állóknak szól az is, amikor zsidó honfitársainkat emlegetnek, finoman leválasztva ezzel a zsidóságot a magyarság testéről. Miközben soha nem mondják azt például, hogy ’sváb honfitársaink’.«

Ugyanúgy együttérzésnek hazudta tehát a balliberális ellenzéki összefogás érdekében folytatott kampányát, amire most éppen a holokauszt áldozatainak emlékét használta föl gyalázatos módon, mint fentebb a szegény sorsú, nélkülöző emberek iránti szolidaritás esetében. Közben azt hazudta, hogy a Holokauszt-emlékévről kiderült, csak a kormány kampánycéljait szolgálja. Holott ez nem kiderült, csak ő és elvtársai állítják. De a legszomorúbb, amikor az írót kóros megfelelési vágya odáig hajszolja, hogy anyanyelvét is elfelejti. Mi, magyarok ugyanis honfitársainknak nevezzük a többi magyart. Nem kérdezzük, mi az. Lezsák Sándor mondta egy helyütt: »Istent, hazát, szerelmet nem kibeszélni, hanem élni kell.« A kettős szófajú zsidó népnévvel kifejezett minősítő, megkülönbözető jelző a jelzett szó fogalmi körét leszűkíti ugyan, most éppen azon honfitársaink, azon magyarok körére, akik zsidók (is), de semmiképpen nem választja le őket sem finoman, sem durván a magyarság testéről. Sőt, azt hangsúlyozza a legnagyobb szeretettel, hogy ők is honfik és társaink. Aki ebbe mást hall, az nettó idióta, vagy velejéig rosszindulatú, mondhatni gonosz! Már hogyne mondanánk, hogy sváb honfitársak, tót atyafiak, cigány testvérek. De ha a zsidó nem népnév, hanem egy világvallás elnevezése, akkor is hazudik Parti Nagy. Hiszen református, katolikus, unitárius honfitársainkat sem leválasztjuk testünkről, amikor megkülönböztetjük őket, hanem épp ellenkezőleg, magunkhoz öleljük őket, összeölelkezünk velük. Rendezni végre közös dolgainkat. Ha hagynák végre a vén, gonosz, hazug koboldok!”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bánegressy
2014. március 05. 14:30
Ennek az Otókának egy gigantikus kloáka a szája. Amikor beszél pont úgy néz ki, mint egy tágranyílt segglyuk, csak olyankor szavak gurguláznak elő belőle. De szerintem nyomizni is a száján keresztül szokott. Nem szivesen állnék szembe vele, amikor kinyitja. Piha, piha! :D Persze ettől még lehetne igaza. Csak hát ahhoz néha mondania kéne valamit. Én ugyan hallom, hogy ez az ember, mintha beszélne - zavar is a zaj(ezért elég hamar odébb is lapozok a fideszhörr-ről, de az, hogy GRRRRRRR! meg gligluglu, meg blablabla, vagy OÁOÁOÁOÁÁÁ nekem érthetetlen.
berzsian56
2014. március 05. 12:25
" Soha nem mondják azt, hogy sváb honfitársaink". Így igaz , mert ez megától értetődő. Természetes.A másik meg nem. Míg a zsidóság mindíg is saját különállását hangsúlyozta,és ebből milliárdos pénzekkel húzta le, és azóta is húza le az államot,addig a svábok nem a haszonlesésre játszottak, hanem tettek egyet s mást az ország felemelkedéséért. Nem azt nézték hány milliárdot lehet mindenféle alapítványokba csorgatni, hanem dolgoztak keményen. Ők már csak ilyenek. A zsidók meg, másmilyenek. Mint, ahogy azt sem hallota Parti Lajcsi, hogy valakinek azt mondták volna: rohadt református. Miért, miért nem ezt más kontextusban használták. A Parti féléknek azt kellene kideríteni, vajon miféle történelmi tapasztalatok vezettek ahhoz, hogy ez így alakúlt.
marós
2014. március 05. 11:47
Költő hazudj, csak rajta ne kapjanak. Árulók mindig is voltak, akik egy tál lencséért eladták hazájukat, és ez független volt, és ma is az a vallástól, Parti Nagy ezek táborát szaporítja, lehet, hogy nem csak egy tál lencséért, de rajta kapták.
csuka
2014. március 05. 09:49
Te 'csodálatos tehetségű' Gajdos! Azt azért elmagyarázhatnád, hogy lehet a legnagyobb zsidó párt zsidóellenes? Aztán azt is, hogy ugyanez a párt (FIDESZ), bolsevikok vezetéssel, hogy lehet kommunista ellenes!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!