Olaszrizling újratöltve

2014. február 03. 18:39

Fennállásunk óta először két olaszrizlinget is palackozunk majd a 2013-as évjáratból. Külön Sabar-hegyről és külön a Csobánc-hegyről.

2014. február 03. 18:39
Ádám Gábor & Nagy László
Sabar Borház

„Jásdi István meghívására az Olaszrizling szerelmesei újra összegyűltek Csopakon, hogy képet kapjanak arról, hogy hol tart és mire képes a sokak által közönség kedvencnek tartott hazai fajta, és nem utolsósorban, hogy milyen borokat tartogat számunkra a 2013-as évjárat. A vendégekkel beszélgetve és saját tapasztalataink alapján is azt mondhatjuk, hogy izgalmas borok vannak születőben a pincészeteknél: zamatos, tartalmas és lendületes borok határozott savkészlettel.

A Sabar Borháznál fennállásunk óta először két Olaszrizlinget is palackozunk majd a 2013-as évjáratból. Tavasszal külön tételként hozzuk forgalomba a Sabar-hegyi és külön a Csobánc-hegy nyugati lábánál lévő Palotavölgy-dűlő termését. A csopaki Olaszrizling szerintünk rendezvényen Nagy László borászunk a Sabar-hegyi Olaszrizlinget mutatta be hordómintaként, amelyet több visszatérő vendégünk nevezett az est egyik legszebb és legígéretesebb friss borának. Többen dicsérték őszibarackos, zöldalmás gyümölcsösségét és vibráló savkészletét.

Elindult tehát az év, nem fogunk unatkozni, és sok munkával tovább írjuk a kis Sabar-hegyi pincészetünk történetét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!