Nem a ruha

2013. október 08. 08:53

Nem tüntettek a Kaposvári Egyetem hallgatói az öltözködésüket szabályozó rektori rendelet ellen. Csak az egyetem leendő színészei tiltakoztak újabb performanszukkal.

2013. október 08. 08:53
A szerk.
NOL

Kicsit olyan ez, mint amikor a kormány attól reméli a jézusi tanítások terjedését, hogy politikai harcostársnak tekint néhány krisztusi egyházat, ahelyett, hogy erkölcsi példát adna. Mondjuk azzal, hogy a közbeszerzések, földek, trafikok és más állami javak elosztásakor nem a kufárok és a maguk felé hajló kezű szentek útját járná, egyengetné. Azt egyébként nem könnyű eldönteni, hogy a Kaposvári Egyetem hallgatói félnek vagy inkább lesajnáló legyintéssel kritizálják a rektor lépését.

Amiképp azt se lehet még eldönteni, hogy milyen diplomásokká válnak.

Ők lesznek-e azok, akik úgy érzik, nem érdemes kiállni semmiért, s nem érdemes voksolni, mert úgyse változik semmi, és ezzel a magatartással tovább izmosítják a közügyektől elfordultak mind testesebb tömegét, vagy ők lesznek-e azok, akik a szavazófülke kontrollálhatatlan magányában egy apró x-szel elküldik a nekik nem tetsző hatalmat a fenébe. Akkor is, ha a nyilvánosság előtt passzívnak, behódolónak látszanak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ormányos csillós
2013. október 08. 12:51
Felháborító milyen nácifasiszta rendelet az hogy emberi módon nézzenek ki a mi pénzünkön tanuló egyetemisták, főiskolások. Én is jártam főiskolára, megkövetelték a kulturált kinézetet, de nem is lett ebből Európára kiterjedő visongás. Micsoda problémák!Sírva fakadok,de komolyan. Más meg azért reszket,hogy ne vigyék el a lakást a feje fölül, és tudjon mit enni. De tuti, majd kihoznak olyan törvényt, hogy strandpapucsban és zsinórtangában is át lehet venni a diplomát.
Berecskereki
2013. október 08. 11:02
Természetesen tudom, hogy létezik a balliberális etikett is, melynek egyik szép példáját - akár etalon is lehetne - láthatjuk a következő videójelenetben. ;-) http://www.youtube.com/watch?v=kFe0HXHwfT8
bsandor
2013. október 08. 10:38
ne tüntessenek,vetkőzzenek,a jazmin.com még fizet is,tréfát félretéve, mindig öltönyben vizsgáztam tiszteletből a tanáraim iránt noha senki nem várta el tőlem
Berecskereki
2013. október 08. 10:30
Mit tesz a ruha? Szerintem – ahogy ezt az alábbi idézet is mutatja - az öltözködésnek társadalmi üzenete van, és tudomásul kellene venni, hogy bizony számít, hogy milyen alkalomra milyen ruhát veszünk fel, hogyan öltözködünk. „Nem a ruha teszi az embert... Végeztek egy kísérletet Nagy-Britanniában, még a hetvenes években. Ugyanazt a férfit először a londoni City viseletének megfelelő öltözékbe bújtatták és azt a feladatot adták neki, hogy kérjen felvilágosítást a vasútállomáson, másodszor egy szegényesebb (munkás) öltözékben kellett ugyanezt tennie. Mit gondol, mikor kapott sokkal több segítséget? Nos igen, amikor az „úr a cityből” öltözéket viselte… Ugyanakkor, egy másik kísérletben az „öltönyös” rosszabbul teljesített egy tüntetésen aláírásgyűjtőként, mint a „hippi”… A „nem a ruha teszi az embert” mondást sokféleképpen lehet értelmezni. Az, azonban mint a kísérletekből is látható, tény, hogy a megjelenés befolyásolja a velünk kapcsolatba kerülők viselkedését, mert nekik bizony (ahogyan egyébként nekünk is) „hozott programjuk”, világlátásuk, illetve „előítéleteik” vannak. Érdemes ezért alaposan megfontolnunk, hogy mit is veszünk magunkra – még akkor is, ha „most nincs semmi jelentősége, csak leszaladok a boltba/ benzinkútra/szomszédba, edzőterembe…”, mert nem válunk láthatatlanná ilyenkor sem… …és akikkel akkor találkozunk, annak alapján fognak (részben vagy egészben) –megítélni, amit éppen viselünk…” Forrás: e-etikett.hu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!