A „konyári vágatlan” után is maradtak kétségek

2013. szeptember 18. 14:51

Van az úgy, hogy a mérsékelt izgalmat kiváltó szemiotikai és ikonológiai kérdéseknek fontos gyakorlati következményei vannak. Most éppen a konyári „drukkerjárás” megítélésénél.

2013. szeptember 18. 14:51
Zádori Zsolt
Helsinki Figyelő

A felvétel több okból sem lehet perdöntő. Mert a) néma; b) az udvarnak csak egy részét látjuk, a bal felső sarkot (ez esik legközelebb a buszhoz) egy fa is kitakarja; c) felvételen a tömeges rendőri igazoltatás se vehető ki, noha arra az egyik rendőri szóvivő szerint sor került. Az se teljesen világos, mi történik abban a félórában, amikor látszólag nem történik semmi, és a kamera szemszögéből a busz csak várakozik.

A vágatlan felvételt tehát se pro, se kontra nem tekinthető »perdöntőnek«, csak egy bizonyítéknak a sok lehetséges közül. További vizsgálat igenis indokolt lenne. Persze, ha a helyiek ezt nem kezdeményezik, a »pestbudai jogvédők«, meglehet, feleslegesen ágálnak, mert a rendőrség láthatóan nem akar foglalkozni az üggyel.

Mint köztudott, hat emberi jogi szervezet utólagos helyszíni tájékozódás után a belügyminszterhez, az országos és a megyei főkapitányhoz fordult alapos vizsgálatot kérve. A Helsinki Bizottság pedig korábban közleményt adott ki arról, amely szerint a történtek mindkét változata felveti annak a lehetőségét, hogy hibáztak a hatóságok. Ha valóban fenyegetően léptek fel a busz utasai a konyári cigány tanulókkal szemben, akkor eljárást kellett volna indítani velük szemben, ha pedig valóban senkit nem zavarva danáztak csak, akkor meg a tömeges igazoltatásnak nem volt meg a jogalapja. Mi akkor indokoltnak találtuk a rendőri fellépés alapos vizsgálatát. És a hétfőn publikált felvétel nem változtatott korábbi álláspontunkon.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toledo
2013. szeptember 19. 07:38
A rendőrség ezúttal jól fogalmazott:"Árnyékra vetődtek"- ezek a bomlasztó, faj és jogvédő judeonácik. Ennél nagyobb, és röhejesebb pofára esésük-amelyen egy fél ország röhögött- a Mortimer ügy kapcsán rendezett "antirasszista nagygyűlés volt, a nagy filozófussal az élen.De Gazsi utólag legalább elismerte, hogy tévedett.
Krupp Skya
2013. szeptember 18. 21:28
Zsóti olyan kurva messze van Helsinki, nem itt kéne figyelni inkább?
Nemzeti Mutyikos
2013. szeptember 18. 18:27
Mandiner fasisztái egybesüljetek!
Eisenberger Benjámin
2013. szeptember 18. 17:26
Na húzzál el a jó bödös kurva anyádba, te affektáló judeobolsevik! NEM TÖRTÉNT SEMMI, fogd már fel, akkora agyad van, mint egy vízibolhának!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!