A podcasting visszatér

2013. augusztus 27. 11:11

Azt hiszem, az igazi probléma, hogy nincsenek igazán jó podcastereink. Olyanok, aki akár egy órán át is képesek lekötni hallgatóikat.

2013. augusztus 27. 11:11
Pécsi Ferenc
Médiablog

„Míg korábban jellemző volt a tech-dominancia, mára a legnépszerűbbek a politikával és a sporttal foglalkozó adások, de a podcasting kitűnő lehetőséget kínál a komikusoknak, előadóművészeknek és a különféle szakértőknek is. Természetesen a borászattól a régészetig rengeteg rétegtémában lehet izgalmas adásokat találni.

Itthon egyelőre nincs semmiféle Nagy Visszatérés. Nincs is hova visszatérni, hiszen korábban sem tolongtak a magyar podcasterek. Kicsi a piac? Igaz, milliós közönségre nálunk nem lehet számítani, de Amerikában sincs mindenkinek ekkora hallgatottsága. Nem lehet támogatókat találni? Maguktól nyilván nem fognak jelentkezni, hiszen nem tudhatják, mit kellene támogatni. Azt hiszem, az igazi probléma, hogy nincsenek igazán jó podcastereink. Olyanok, aki akár egy órán át is képesek lekötni hallgatóikat. Tanulni kellene ezt, próbálgatni, gyakorolni.

Kíváncsi vagyok, mikor ismeri fel elsőként ezt a lehetőséget. Addig pedig csak tolongjon mindenki nyugodtan a túlzsúfolt Facebookon!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!