Átvertél minket, Gerendás Péter!

2013. augusztus 04. 10:38

Nem, Gerendás Péter, azokat a szavakat egyáltalán nem lehetett félreérteni.

2013. augusztus 04. 10:38
autognomia
Hacsaknem

„Csak látszólag mellékesen: mindig gyanús, ha egy alkotó öt perc alatt tizennégyszer művésznek titulálja magát. Az igazán nagy művészek nem élvezkednek kéjesen e szó megannyi jelentésén, csak teszik, amit benső késztetéseik diktálnak, és a legritkább esetben sem magyarázkodnak ezzel kapcsolatban. Majd az utókor, jó esetben a közönség eldönti, kinek hol a helye. Persze, egyetértek Gerendással: joga van mindenkinek eltartania a családját, bár aki szerint a művészetnek semmi köze nincs a piachoz, annak nem tudom mi lehet a fejében a világ nagy dolgaival kapcsolatban. Hihetetlen bár, de az üvegbúrába zárt művészi álmodozás helyett a többség általában meg is tesz mindent azért, hogy családját eltartsa. Igaz, általában nem a Facebookon próbálja elkeseredetten felhívni magára a figyelmet. Legrosszabb esetben »művészkedik« szabadidejében, miközben főállásban hamburgert süt, vagy követ tör. A szerencsésebbek/életrevalóbbak még meg is élnek belőle. De ez az arcpirító, a valóságtól és a jó értelemben vett művészi szerénységtől elrugaszkodott arrogancia, amellyel Gerendás személyes kríziséről, beharangozott emigrációja elmaradásáról beszél, az, ahogyan semmisnek, de legalábbis jelentéktelennek próbálja feltüntetni azt, amit pár hónapja még véresen komolyan gondolt, arra valóban nehéz szavakat találni.

Nem, Gerendás Péter, azokat a szavakat egyáltalán nem lehetett félreérteni. Hogy te most leírt szavaid félreérthetőségével mentegetőzől négy hónappal ezelőtti öncélú hangulatkeltésedért, legjobb esetben is gusztustalan. Ha csak magadat köpnéd szembe ezáltal, szóra sem lenne érdemes a történet. Így viszont én speciell szégyellem magam, hogy valaha együttéreztem veled! Arra meg szándékosan nem akarok gondolni, hogy alkotói kedved hirtelen feltámadásának, illetve sanyarú egzisztenciád - teljesen váratlanul - pozitív jövőképpé válásának hátterében az áll, hogy valakiknek valamivel sikerült betömniük a szádat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hümmögő
2013. augusztus 04. 14:11
autognomia! Szép a neved, de az írásod után nem is lep meg, hogy nem adod hozzá az identitásodat! Ezt te írásnak gondoltad, amikor van egy művész, aki elkeseredett és a távozást fontolgatta! Nekem a kedvenc számom Gerendástól ez: http://www.youtube.com/watch?v=a2gzGxwQk0Y Alkoss valami hasonlót és utána kezdjed újra a cikkedet, mert nem vagytok egy súlycsoportban! Hm!
magnamater
2013. augusztus 04. 14:00
Vélte, fizetni fognak érte, ha mocskolja hazáját, nem kapott érte semmit, ezért visszakozik.
tóth mária
2013. augusztus 04. 13:59
Kíváncsian várom Gerendás magyarázatát, miért nem ment el!? Vagy már nem vagyunk rasszista, náci meg mtudom én kicsodák?
Mr.Falafel
2013. augusztus 04. 12:43
Milyen néven nyivákol most Topo? Itt lenne a hleye megvédeni szegény Gerendást a sok nácitól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!