Véleménydiktátorok

2013. július 30. 12:43

Belföldön senki nem gondolja komolyan, hogy a magyar alaptörvény „a feudális sötétség” újjáélesztésének dokumentuma lenne.

2013. július 30. 12:43
Fodor Csaba
Kerdem

„Nem az a fontos, hogy a véleménydiktátorok hiteltelenek – azon túl persze, hogy magára az országra nézve káros tevékenységet folytatnak. Belföldön senki nem gondolja komolyan, hogy mondjuk más országok alkotmányaival összehasonlítva a magyar alaptörvény »a feudális sötétség« újjáélesztésének dokumentuma lenne. Távolabbról nézve: keressünk rá, hogy miket mondtak évtizedekkel ezelőtt a francia szocialisták de Gaulle közjogi rendszerére, majd lepődjünk meg azon, amint ugyanezek a szocialisták kormányra kerülve már kimondottan élvezték az addig sokat kárhoztatott rendszer előnyeit. Mindez nem több mint idővel úgyis változó politika. Az viszont már pszichológia, hogy akik mindig »oligarchákról« beszélnek, valójában azért teszik ezt, mert éppen mögöttük állnak az igazi oligarchák. Elgondolkodtató, hogy számos magyar véleménydiktátor, a saját szakmájukban mások eltérő véleményét megbélyegző nagybetűs »Szakértők« (a fenti példától elrugaszkodva nemcsak filozófusok, hanem akár a nyilvánosságban valaha többet szereplő politikai elemzők is) régi vágású oligarchákkal állnak üzleti kapcsolatban, így valójában nem tesznek mást, mint az ő érdekeiket képviselik a nyilvánosságban.

Persze a becsület egy véleménydiktátor számára relatív érték. A »független értelmiségiek« sokszínűsége, az érdekes módon mindig feléjük lejtő karrierpálya számos kifutási lehetősége, az információbrókerkedés, továbbá az elitizmus egzisztenciális alapjainak megsemmisülésétől való félem ugyanis lenyűgöző módon bármilyen szerep betöltésére »alkalmassá teszi« ezt a maréknyi humoristát, újságírót, filozófust, közgazdászt, jogászt, egyszóval: »Szakértőt«. Talán az egyetlen pozitívum, hogy a sokak által jogosan emlegetett értelmiségi rendszerváltásnak maga az idő dolgozik napról-napra nyilvánvalóbban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. november 25. 02:42
A "feudális sötétségben" több joguk volt a nemeseknek, mint ma akárkinek. Ellenállási jog volt érvényben. Ma nincsen. Szabad királyválasztási jog volt érvényben. Ma királyság sincsen. A természeti kincsek a magyar nemzetet jelképező Szent Korona tulajdonában voltak, azokat csak birtokolhatták a Szent Korona tagjai. Ma külföldieké is lehet.
Toportyán tiszteletes
2013. július 30. 17:07
Szenvednek a narancsbértollnokok,meg kell magyarázni a láthatatlan sikereket,a pofátlan tolvajlásokat a tökéletesen emberellenes narancslogikát,amit már pár 100 éve a csatornába vágott minden nem félázsiai.Van az a pénz ezek szerint amiért lehet erre embert találni...
trabantkombi
2013. július 30. 14:58
csabika, te egy szánalmas rezsim szolga pöcs vagy, és ezt nagyon-nagyon fogod szégyellni néhány év múlva! sajnállak öcsi! 2014!!!!
Akitlosz
2013. július 30. 14:27
Külföldön sem. Azt sem tudják, hogy hol van Magyarország, de ha mégis, akkor sem olvasták a magyar alkotmányt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!