Nem Ron Werber csinálta!

2013. március 06. 09:30

Szerintem nincs botrány. De kívánom, legyen igaza, hiszen ez esetben még többen nézik majd végig az MSZP filmjét. Ingyen reklám. Interjú.

2013. március 06. 09:30
Molnár Zsolt
FN24

A szerzői jog alapján már nyilvánosságra került felvételből illusztrációs céllal engedély nélkül is használhatóak rövid részletek, amennyiben megjelöljük a forrást, s mindez nem anyagi haszonszerzésből történik. Mi az összes kritériumnak megfeleltünk.

Az RTL-nek nem az a baja, hogy olyan esemény szerepel az önök kampányfilmjében, ahol a csatorna is forgatott. Hanem azt kifogásolja, hogy az MSZP konkrétan az RTL által készített filmet használja. Meg az a baja, hogy ott a csatorna neve a szegfűs klipben, pedig nekik eszük ágában sincs besegíteni pártkampányba.

Szerintünk arról szól az RTL Klub tiltakozása, hogy határozottan kifejezzék, semmi közük hozzánk. Ezt sajnálom, de legalább kiderült, hogy politikai szempontból mennyire érzékeny a helyzet.

Tegyük fel, hogy van az MSZP honlapján egy önök által forgatott klip Mesterházyról, Bajnairól, Gyurcsányról, Medgyessyről, Hornról. Ön mit szólna, ha a Fidesz kérdezés nélkül felhasználná ezt a házimozit a saját kampányfilmjében? 

Ha illusztratív, rövid bejátszást vennének át, nem  tudnánk belekötni.

Mit tehet Puskás özvegye? Perelje az MSZP-t?

Puskás Ferenc hősként, a nemzet nagyjaként tűnik föl a filmünkben. Arról a Puskásról beszélünk, aki annak idején a Magyar Köztársaság Középkeresztjét kapta Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől. Arról a Puskás Ferencről, akit pár hónappal később, a sajnálatos halálesetet követően, még a Gyurcsány-kormány idején poszthumusz dandártábornokká léptetett elő Szekeres Imre honvédelmi miniszter javaslatára a kormány. Érdekes, hogy előbbi esetben nem tiltakozott Puskás Ferenc, utóbbi esetben pedig nem tiltakozott az özvegy. 

Egészen más egy kormánytól kitüntetést elfogadni, mint párt kampányfilmjében szerepelni. 

Puskás Ferenc szocialista kormánytól kapta a kitüntetést is.

A nemzet kormánytól kapta. Ami annak idején történetesen szocialistákból és a szabad demokratákból állt.

Az ön helyében valahol ott keresném a megoldást, hogy Puskás Ferenc özvegye politikailag nem teljesen függetlenül képviseli a maga álláspontját.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. március 06. 15:28
werber parancsára a maszop kivánságára!!
kamasuka
2013. március 06. 14:04
Ha nem ő csinálja, miért ti vágjátok? http://index.hu/belfold/2013/03/06/az_mszp_ujravagja_kampanyfilmjet/
Berecskereki
2013. március 06. 11:52
"Puskás Ferenc szocialista kormánytól kapta a kitüntetést is." Hazugság. Nem a kormánytól kapta, hanem Magyarországtól, s az országot a kormány képviselt, az a kormány melynek miniszterelnöke az átadás után egy évre „qurva országnak” nevezete Magyarországot. Most pedig az a párt, aki a kormányfőt adta aljasul felhasználja Puskás Ferenc emlékét, besározva egy gyűlölet kampányban. Szégyellhetnék magukat. Nem! Ők nem szégyellik magukat, hanem vádaskodnak. "Puskás Ferenc kitüntetései • Európa legjobb góllövője (1948) • Világválogatott játékos (1963) • Európaválogatott játékos (1965) • Halhatatlanok Klubjának tagja (1991) • Alezredessé (1992), majd ezredessé (1995) léptették elő a Magyar Honvédségben • NOB Olimpiai Érdemrend (1997) • Köztársasági Elnök Arany Emlékérme (1997) • Magyarság Hírneve (1997) • A FIFA S.O.S. gyermekfalu mozgalmának magyarországi nagykövete (1998-tól) • A FIFA Hírességek Csarnokának (International Football Hall of Fame) tagja (1998) • A 20. század legjobb magyar sportolója (2001) • Budapest díszpolgára (2001) • A Nemzet Sportolója (2004) • FIFA Erény Rendje díj (2004) • UEFA Az elmúlt fél évszázad legjobb játékosa (2004) • A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetés (2005) • Golden Foot-díjas (2006) • UEFA Európa Bajnoka (2006)" Hol büszkélkedhet az MSZP ilyen elismerésekkel?
frankfurt
2013. március 06. 11:51
Molnár és társai büszkék lehetnek!Méltó folytatói a szocialista renszernek söt mivel valamivel jobb körülmények között kupálódtak tudatosan" emelt "szinten profimódon gyártják a hazugságot.Tipikus gyülöletkampány ala carte!Egy újabb nemes bizonyitéka annak,milyen szakmai és morális nivora süllyedtünk!Van "vörös" mindenütt,de ami nálunk volt és van az a világalja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!