Ez a rendszer is megbukik egyszer

2012. december 23. 15:55

A doktorok valójában egy a korrupció jeleit magán viselő monolit rendszert utasítanak el annak minden kontraszelekciójával és rossz szájízt okozó megalkuvásaival együtt.

2012. december 23. 15:55
Lippai Roland
MNO
„A doktorok, s nem csak a fiatalok, nem hobbilázadás okán küldik ki véleménynek „álcázott” segélykiáltásaikat a közbe. Valójában egy a korrupció jeleit magán viselő monolit rendszert utasítanak el annak minden kontraszelekciójával és rossz szájízt okozó megalkuvásaival együtt. Például a hálapénz, aminek már az elnevezése is velejéig cinikus és hazug, a félelem bére helyesebb kifejezés lenne, tisztességes orvosok ezreinek okoz komoly belső feszültségeket, miközben a betegek állítólag egyre vékonyabb borítékokkal próbálják megvásárolni az egészségüket és bebiztosítani magukat. A napi tapasztalatokról érdemes megkérdezni a sokat emlegetett »kisembert«, aki nem rendelkezik a megfelelő telefonszámokkal. Figyelni kellene azon gyógyítók szavaira is, akik az anyagi nehézségeken még csak túllépve a belső és erősen mérgező feszültségek miatt veszik föl a nyúlcipőt.
 
Egyre inkább érződik, hogy az orvostársadalom mind jelentősebb része – átérezve s megélve a társadalommal szemben vállalt felelősségét, és persze saját reputációja megőrzése érdekében is – rendszerváltást követel az egészségügyi rendszer működésében. S éppen itt van a jobb egészségügyet akarók legnagyobb nehézsége. A mentalitásváltás egyénileg is fáradtságos munkával jár, csoport- vagy társadalmi szinten majdnem hogy lehetetlen. De csak majdnem.”
 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dé208
2012. december 23. 17:59
Ha valaki járt orvosnál az utóbbi időben, tudja hogy ez egy baromság. Az eü. tele van pénzéhes beképzelt fajankókkal, akik a piszkos munkát a semmihez sem értő segédszemélyzetre bizzák akik aztán úgy bánnak és beszélnek a beteggel mint egy darab szarral bizonyára az orvosok is egymás közt. Kivételek a kórházi nővérek. De megalázó zsebre vágni a lét, de azért állnak elébe a zsebbel. A dolog ott lett elbaszva, hogy teret engedtek a magánpraxisnak, úgy ahogy ez most van. Nem is tudhatja az ember, hogy most akkor hol is van és érdekük ezt a zavart fönntartani, de a vicc az, hogy már a magánban is bunkón kezelik a betegeket. És ne jöjjön senki a kevés fizetéssel, ebben az országban a politikusokat és a szénné fizetett csókos köztisztviselőket kivéve mindenki keveset keres - legalábbis kevesebbet mint máshol. Rokon idős szülője átjönne Erdélyből az ünnepekre. Dialízisre szorul, megszervezik ki és le fizetik akiket kell. A mentő nem jön időben, a tetthelyen szarként bánnak vele, ottfelejtik, lebasszák stb. rokon pár nap után vissza ROMÁNIÁBA mert ott jobb. És egyébként is megboldogult édesanyámnak volt igaza "Én még szegény orvost nem láttam"
Grüezi
2012. december 23. 17:45
Nem mentalitàsvàltàs kell, hanem pénz!!! Hiàba probàljàtok elsunnyogni, akkor sem lehet ennyibol rendesen megfizetni az uj orvosgeneraciot. Majd hülye lesz havi 120ert napi 12 oraban gürcolni meg hétvégén is.
MérlegElőd
2012. december 23. 17:35
Na ja! Csakhogy nekik e virtuális közegben esélyük sincs megjelenni. Másfelől, -több más jóérzésűvel összefogva- ingyen ebédeket főzünk nekik egy menhelyen. A pénzadományokkal már felhagytam.
MérlegElőd
2012. december 23. 16:49
...és e probléma sem új keletű? A szocializmusból maradt ránk. Azóta ha élni akarsz (legalább is így látszik), akkor a bőröd alól is ki kell költekezz! ...vagy, végezd el az orvosi egyetemet! Akkor talán bíztatóban nézheted életed tartamának várható alakulását. …de, ha mindez hidegen hagy, akkor talán gyújtsál rá, miközben megiszol 2x2 decit tisztán. ;-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!