Kedves György!

2012. december 19. 10:40

Kijelentem, hogy nem kívánok tovább a Magyar Művészeti Akadémia tagja lenni.

2012. december 19. 10:40
Ekler Dezső
MNO-Kultúrgrund

    Kedves György!

    Ma hívtál, hogy számon kérjed rajtam, amiért aláírtam „ellened az ÉS-ben”. Próbáltam volna mondani, hogy nem ellened tettem, ám kiderült, hogy magát a nyilatkozatot nem olvastad. Bizonygattam, hogy Gulyás mellett írtam alá, de letorkolltál, hogy felnőtt értelmiségiként tudnom kell, miről döntök. Igen, tudom, múzeumba járva, művészet iránt érdeklődve, hogy Gulyás Gábor hozzáértése, ragaszkodása a szellemi értékekhez és a nyílt párbeszédhez  tiszteletet érdemelnek, és lemondása az intézmény önállóságának megvonása után „teljességgel érthető döntés.” Ám nem adtál módot kifejteni a véleményemet.

    Kérdezted, miért nem egyeztettem Veled? Csak azt kérdezhetem erre, miért nem egyeztettél velem, ha mint MMA tagtól kéred ezt számon tőlem. Ha valóban annyi munkád van a csarnok-ügyben, illett volna megkérdezned a tagok véleményét is a kérdésről. Ha meg lényegében a kormány döntött a Műcsarnokról, ahogy mondod, azzal miért kellene egyetértenie az akadémia tagjának?

    Jóvátehetetlen bűnként róttad fel nekem, hogy aláírtam Hellerékkel. Innen már követhetetlen számomra, mit is gondolsz. Vajon ha aláír az ember egy szolidaritási nyilatkozatot, előre megmondhatja, ki írja alá még? Gulyásék Mi a magyar kiállításán azt találtam a legszebbnek, ahogy Heller Ágnes és Ferencz István szemben beszélnek egymással a magyarról, egy térben, hosszan és békésen.

    Végül azzal tetted le a telefont, hogy elárultalak, nem vagyunk beszélő viszonyban többé. Én nem így látom. Úgy gondolom, nem árultam el semmit, legfeljebb a véleményemet, nyíltan, és jónak látnám, ha fennmaradna a párbeszéd közöttünk, legalább a hasonló közügyekben.

    Talán egyetértesz vele, és elfogadod az alábbi nyilatkozatot, mint teljességgel érthető döntést.

    Kijelentem, hogy nem kívánok tovább a Magyar Művészeti Akadémia tagja lenni.

    Budapest, 2012. december 14.
    Tisztelettel:

    Ekler Dezső

    építész (Budapest)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. december 19. 16:19
""Lassan hervadni el, mint a virág, Amelyen titkos féreg foga rág; Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, Mely elhagyott, üres szobában áll.""
Gobbi Hilda Páncéloshadosztály
2012. december 19. 16:12
Sokan csak azért léptek be, hogy kilépjenek. Legalább valaki károgjon utánuk, ha különben már a varjú se. Céltalan lődörgés ez a szavak között, művész urak! "Ezt azért tettem Dezső, mert a Béla..." "Azt meg azért tettem Péter, mert a múltkor a Karcsi.." "Amazt meg azért tettem, mert te úgy döntöttél, hogy én az vagyok, aminek te neveztél, pedig inkább amaz vagyok és nem is ez.."
Panzergeneral
2012. december 19. 14:33
Hát ha valaki képes Hellerékkel aláirni, az minimum agyhalott.
1120
2012. december 19. 14:16
Megkezdődött a tisztulás! Csak üdvözölni tudom...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!