Az eltávolított szószék

2012. augusztus 28. 09:35

Számomra a szószék és az úrasztala elválaszthatatlan. Jelentik Isten írott, hirdetett valamint látható Igéjének központi szerepét és egységét.

2012. augusztus 28. 09:35
Pálfi Zsuzsanna
reposzt

„Már a megyei lapban is sokat olvastam a munkálatokról. Egy apró – vagy nem is olyan apró - részlet azonban megindította bennem az un. református vezérhangyát. Ez pedig nem volt más, mint a szószék eltávolítása a Bazilikából. Jó, azért ki nem dobták, de feladatától fosztottan egy bemutatásra szolgáló kiállítási darab lett belőle a Millenniumi-kápolnában. Több helyen is hangsúlyozzák, hogy ez a szószék 19. századi Storno Ferenc vezette átalakításkor került a templomba, mely eredendően nem Bazilikának, hanem a szerzetesközösséget szolgáló szakrális térnek épült. Alapos elemzést kapunk arról, hogy melyik változtatás miért történt, hogyan töltheti be most jobban az épület a funkcióját.

Nekem, a kálvinistának, mégis szívig ért ez a szószék eltávolítás. Tudom, tudom, katolikus testvéreink nem nagyon használják amúgy sem, még ott sem, ahol eredeti része a templomnak. Próbáltam utánajárni, kicsit »kutatgatni«, hogy mi ennek az oka, de igazán autentikus és alapos magyarázatot sem a világhálón, sem az általam megkérdezett katolikus kollégáknál nem találtam. Többször felmerült a II. Vatikáni Zsinat liturgiai reformja, mint fordulópont a szószékhasználatban ill. nem használatban, de, mint kiderült, ez sem magyarázza mindenestől a szószék használatának ilyen mértékű háttérbe szorulását. (...)

Számomra a szószék és az úrasztala elválaszthatatlan. Jelentik Isten írott, hirdetett valamint látható Igéjének központi szerepét és egységét. És nem véletlenül van a legtöbb református templomban a szószék »árnyékában« az úrasztala, mert ami ott zajlik, az az Ige által lesz érthetővé, és az Igéből nyeri a megalapozást. Mindegyikre aztán a Szentlélek Isten üti a pecsétet. Nem kell feltétlenül szédítően magasnak lenni a szószéknek, de jó, ha megadja a méltóságot, no nem a prédikátornak, hanem Isten szavának.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. szeptember 08. 13:27
Mindenki szereti látni, aki szól hozzá - indokolt a szószék,mindenki látja a prédikákót, jobban oda tudnak figyelni,
acido domingo
2012. szeptember 04. 13:54
OK, elnézést, ha tájékozatlan voltam.
jan
2012. szeptember 02. 22:10
Hat ha tenyleg csak Storno szoszeket meg a tobbi hamisan historizalo elemet raktak ki, akkor nincs gond. De en ugy tudom, tobb olyan barokk elemet is eltavolitottak, ami annakidejen szervesen epult be a templomba.
tevevanegypupu
2012. szeptember 02. 16:55
A templom a szerzeteseke lesz, ott fognak imadkozni es elmelkedni. Szoszekre ehhez nincs szukseguk. Nagy valoszinuseggel nyilvanos miseket ott nem tartanak majd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!