Olaszrizling: maga a szex

2012. július 20. 12:31

Egyes borok, például a tramini, jól leírhatók, de az olaszrizling vagy a furmint esetében nem megy az általánosító leírás.

2012. július 20. 12:31
Kovács András István
Olaszrizling

„A tramini után olaszrizlingből van a legkevesebb a (SAP) ültetvényein, vagyis a 3 hektáron gyümölcsöző 14 ezer darab tőkén. Három hektáron nem lehet 10 szőlőfajtát termelni, mondta Balogh Zoli, és ezzel nem lehet vitatkozni, nem is ellenkezett senki. Náluk a hárslevelű – juhfark – furmint trió a meghatározó, így döntöttek, nem kis részben az elődök útmutatásait megszívlelve. Az olaszrizling ugyanakkor kötelező gyakorlat, ráadásul nem csak Somlón – vélekedik a frontember, aki azért hozzátette, hogy a Somlón az olasz a fő fajta, ebből van a legtöbb, 160 hektár. A Somlói borvidéken az összes szőlő több mint egyharmada olaszrizling.

Hallhattuk, hogy az olasz, számos jó tulajdonsága mellett, azért is jó, mert alkalmas a terroir bemutatására. Rezedáztunk is egy kicsit, jelesül: a rezeda illatát fel szokták sorolni, mint az olaszrizling egy fajtajellegzetességét, de látott-e már valaki olyan élő embert, aki nem alulról szagolja ezt a virágot… Szerintem egyébként nem kell leragadni a rezedánál, érezhetünk virágillatot is, csak úgy.

Eleve gondban vagyunk Magyarországon a fajtajellegekkel, mondta az előadó. Egyes borok, például a tramini, jól leírhatók, de az olaszrizling, vagy például a furmint esetében nem megy az ilyen általánosító leírás. Évtizedek kollektív munkájára lesz még itt (is) szükség: rá kell jönnünk, hogy egy-egy fajtához egy adott termőhelyen milyen művelésmód, mekkora hozam, milyen borászati technológia illik, és mit ad ki magából a neki leginkább megfelelő körülmények között.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vero1_
2012. augusztus 18. 04:28
nem fetisizalnam tul. Az olaz egy jo tomegbor. Jellemzoen a 60as evektol telepitik mennyisegben. Ha ez jelent valamit.
hunmohikan
2012. július 22. 10:09
hát igen, a sokszor lenézett olaszrizling... érdemes szisztematikusan végigkóstolni, csopaktól badacsonyig. figula, jásdi elérve szeremleit barátot csodálazos
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!