Jó szimata van a Magyar Narancsnak

2012. június 28. 16:13

A tisztelt kollégának inkább azok között kellene kaparnia, akik az Erzsébet teret is húgyszagúvá változtatták a „nekem mindent lehet” elmélet jegyében.

2012. június 28. 16:13
Lippai Roland
Embargó

„A Mancs cikkírójának most éppen az a baja, hogy az egyház rácsot vont a Bazilika köré. Tény, hogy nem szép, viszont ennek oka sem éppen vacsoraasztal melletti téma. Rögtön vissza is utalja jó száz évvel Magyarországot a múltba, mer’ milyen dolog már, hogy az ember elmegy este szétcsapni magát, és nem szarhat oda, ahová éppen neki tetszik. Ez a bibi: a környék bizonyos mulatozós vendégeinek és másoknak sem mi sem természetesebb, minthogy ott végzik a dolgukat, ahol éppen rájuk jön.

Jó esetben a szobatisztaság legkésőbb hatéves korig kialakul, úgy tűnik, a cikk szerzőjét ez nem zavarja. Ám az annál inkább, hogy a »csuhások« veszik a bátorságot s próbálják megőrizni a »hely« méltóságát. Persze az egész cikk semmi másról nem szól, csak az egyház utálatáról, s lám, olyannyira nincs itt diktatúra, hogy még ezt is lehet.

A kolléga szerint mások ablaka alá szarni egyenlő az életkedvnek nevezett érzülettel, s ha a minden aljas közösségi norma alól felszabadított egyén nem üríthet szabadon, akkor bizony sérülnek az egyéni szabadságjogok. E ponton csíphető nyakon a múltba révedéssel keresztezett rendpártiság, meghintve egy kis fundamentalizmussal.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2012. július 02. 13:41
Ennek a kasztnak csak anno a Kossuth téri húgyszag nem tetszett, mert az analóg volt az akkori kormányerőkkel..
citizen queen
2012. július 02. 13:41
A kolléga szerint mások ablaka alá szarni egyenlő az életkedvnek nevezett érzülettel, s ha a minden aljas közösségi norma alól felszabadított egyén nem üríthet szabadon, akkor bizony sérülnek az egyéni szabadságjogok. Ugyanez a dajkamese megy a szabadságjogokról a hajlékonyak esetében is. A megoldás egyszerű: minden szabadságjogok miatt rinyáló ablaka alá telepítsenek egy-egy hajlékonyt. És rekordidő alatt bújik majd ki az emberi jogok élharcosaiból a rendpárti fasiszta.
citizen queen
2012. július 02. 13:41
A zsinagóga már rég el van kerítve, ha jól tudom... Ajvé, hát akkor ott nem sérülnek a szabadságjogok?
lajkakutyus
2012. július 02. 13:41
Próbálna valaki a zsinagóga oldalába piszkítani. Az ilyen cikkek miatt nincs a Mancsnak becsülete. Kétkulacsos pondrók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!