Szigorúan ellenőrzött balatoni nyár

2012. június 23. 09:30

E téma látszólag senki által nem olvasott szerzők magánügye, pedig mint ez a példa mutatja, kevés ennél húsbavágóbb ügy van: s ez pedig a szabadság kérdése.

2012. június 23. 09:30
Ablonczy Bálint
Heti Válasz

„Ha az unokák meglátogatják a nagyszülőket nyaralójukban, akkor a vő vagy a meny után már fizetni kell. De ugyanígy járnak azok, akik a régi osztálytárs, katonahaver vagy munkahelyi cimbora telkén mernek egy hétvégén bűnözni. S hogy mennyire nem elméleti problémáról van szó, mutatja, kollégám megérkezése után negyed órával már jelentkeztek az önkormányzat emberei, s az ott tartózkodás paraméterei után érdeklődtek. A poszt kommentjeit olvasva kiderült, velem ellentétben sokak számára nem újdonság a pénzbehajtás e formája, s állítólag másutt is létezik. Úgyhogy rádöbbentem, az elmúlt években meg a balatonföldvári és egyéb balatoni önkormányzatokat tetemes összeggel károsítottam meg.


Biztos vagyok benne, ha az önkormányzat ingerküszöbét elérné a felháborodás, üstöllést akadna jegyző, helyi képviselő vagy polgármester, aki legfeljebb a melegtől, s nem a szégyentől verítékezve magyarázná: annak a pénznek helye van, mert milyen nehéz az intézményfenntartás. Meg különben is, kell az önrész az uniós beruházáshoz, pártállástól függően talán még a jelenlegi/előző kormány népnyúzó/településromboló politikája is megkapná a magáét. Egy dologról azonban aligha esne szó, a szöszölés nyilván távol áll korunk új istenségei, az Operatív Program és a Fejlesztési Terv előtt naponta áldozó kistelepülési korifeusoktól. E téma látszólag senki által nem olvasott szerzők magánügye, pedig mint ez a példa mutatja, kevés ennél húsbavágóbb ügy van: s ez pedig a szabadság kérdése.

Magyarországon az állampolgárt ugyanis szinte számontarthatatlanul szerteágazó módon számontartják (idehaza még egy akadémiai kutatóintézetbe sem lehet úgy belépni, hogy az ember személyi adatait kockás füzetbe ne jegyezné fel egy szekuritisként unatkozó nyugalmazott rendőr, nyilván az adatvédelmi hatóság teljes egyetértésével), korlátozzák és büntetik. A hivatalos levelek a fenyegetés hangján szólnak, az adóhatóság pedig már elvből csalónak tekint mindenkit, még azt is, aki soha egyetlen petákkal nem maradt el.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2012. június 25. 14:33
Azért az érem másik oldalát is említsük már meg, mert így bizony elég egyoldalú a kép. Ismerve a magyar zimmerferiket, minden balatoni nyaraló kizárólag közeli rokonná, baráttá, a barátom barátjává lenne, és senki egy fillér adót nem fizetne, az adott településnek pedig megengednék, hogy eltakarítsa a "rokonok" után a szemetet, és természetesen, hogy biztosítsa a nyaraláshoz szükséges infrastruktúrát.
RAMBO
2012. június 24. 12:03
Szóval ha kiadom a házam, akkor másmilyen, "idegenforgalmi" szemét keletkezik, ha én nyaralok benne, akkor meg saját jogú szemét. Arról nem is beszélve, hogy kukánként kell fizetni a szemétdíjat, tehát ez szerintem nem lehet érv. Fizessenek a túristák a strandért, a kempingért, a parkolásért(???), valamint segítsenek megélni a helyi étteremnek, borásznak. Ez a település jussa az idegenforgalomból, nem más. Aki szobáztat, az meg fizessen utána adót - annak egy része is településé. Szerintem.
Királyvizet Károlyira
2012. június 24. 12:02
FIZESSENEK AZ ÜDÜLŐFALVAK _LAKÓI_ (pláne a vízparti ingatlanos starndlekerítős partfeltöltős gecik) aki meg ilyen helyen nem szobáztat VESSEN MAGÁRA! az ILYEN adó legalább ÖSZTÖNÖZNE VÁLLALKOZÁSRA!
L066H
2012. június 24. 12:01
"Nemsokára a Rotschildok irányítják a magyar információs hivatalt is. (Vagy már ma is?)" Ilyenekről nem mer írni, mert "újságíró". :))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!