A vitorlázás Mount Everest-je: a Horn-fok

„A szélesebb vízterület és az időspórolás ellenére azonban a Horn-fok megkerülése mindig is az óceáni hajózás egyik igen komoly kihívása volt: a környék a legtöbb szempontból egyáltalán nem barátságos... Ugyan itt él a lenyűgöző dolmányos albatrosz és az óriás viharmadár, a röpképtelen óriás gőzhajóréce és az esetlen Magellán-pingvinek, a 40. déli szélességi fok alatti térséget leginkább mégis az évi több, mint 1300 mm csapadék, az 5 °C körüli átlaghőmérséklet és nem utolsó sorban az Üvöltő Negyvenesek ('Roaring Forties') uralják: a nyugatról keletre fújó, átlag 30 km/h feletti sebességű, jellemzően 100 km/h körüli lökésekkel tarkított szelek szárazföld hiányában akadálytalanul tombolhatnak. A fok azonban még ennél is délebbre, a Dühöngő Ötvenesek ('Furious Fifties') és a Sikító Hatvanasok ('Screaming Sixties') hazájába esik, ahol a Föld legvadabb szélviharait még veszélyesebbé teszi, hogy az Andok déli vonulatai és az Antarktisz közötti viszonylag keskeny csatorna tovább erősíti őket.

A foktól délre jelentkező akadálytalan áramlat és a beszédes nevű szelek magukban is hatalmas hullámokat gerjesztenek, ám ezek a Drake-átjárón áthaladva még keskenyebbek és magasabbak lesznek, akár 30 méter magas hullámóriásokat is szülve. És ha ez még mindig nem lenne elég, akkor a természet küldi a jéghegyeket is, igaz, jellemzően 'csak' a téli időszakban (június-július)...

Mit tesz tehát mindezeket végiggondolva egy, a balatoni szeleken felnőtt vitorlázó? Felidézi eddigi hajós élete legsötétebb, a györöki mólón végződött kékszalagos éjszakáját, elnézően mosolyog rajta egyet, és gondolatban a tőle telhető legmélyebben fejet hajtva tolmácsolja a 21. század 'cap horniers'-jeinek szavait, akik ha nem is mind éltek a fok megkerülésekor 19. századi elődeik kiváltságaival - azaz a bal fülben vagy a mellkason hordható piercing, illetve a szél felőli oldalon engedélyezett vizelés... -, ám egytől egyig méltó módon ünnepelték a hajózás Mount Everest-jének legyőzését.”