Úgy nézem, véget ért a Demokrata kör

2012. április 18. 15:32

Nem tudok a továbbiakban úgy műsort vezetni, hogy utólag a tévé vezérigazgatója esetleg megint úgy dönt, ez sem megy adásba.

2012. április 18. 15:32
Bencsik András
Bencsik András
Facebook

Elmarad a ma esti Demokrata kör az Echo televízióban, mert Miki Tímea vezérigazgató úgy döntött, nem mehet adásba, mivel abban Demján Sándor vállakozó személyiségi jogait szerinte megsértettem. A döntést jóváhagyta Széles Gábor, a televízió tulajdonosa is, aki hozzátette, vegyem tudomásul, hogy forrófejű kijelentéseim egy elveszített sajtóper esetén súlyos kárt okozhatnak a televíziónak. 

Nem tettem forrófejű kijelentést és nem sértettem meg Demján Sándor személyiségi jogait. Ezért közöltem Széles Gáborral, hogy a cenzúra semmilyen formáját nem tudom elfogadni, vagyis együttműködésünk folytatása így kétségessé vált, mivel nem tudok a továbbiakban úgy műsort vezetni, hogy utólag a tévé vezérigazgatója esetleg megint úgy dönt, ez sem megy adásba. 

A műsor egyébként kvázi élő, ami azt jelenti, hogy délután veszik fel vágás nélkül – mert így a legolcsóbb – és este sugározzák, mintha élő volna. Ilyen esetben a felvétel vezetőjének joga és kötelessége megszakítani a műsort, ha úgy látja, hogy valami olyan hangzott el, ami jogsértő lehet. Ez előfordul, velem is történt már ilyen. Én azonban nem kaptam ilyen figyelmeztetést. Adás végén hazatértem, s ekkor jött telefonon az értesítést, hogy ugrott az egész műsor, az előző heti megy adásba.

Felajánlottam, húzzák ki belőle a Demjánra vonatkozó részt, de a vezérigazgató közölte, túl hosszú, úgyhogy az egész műsor kimarad. 

Tudomásul vettem. Mit tehettem volna.  (...)

Demján Sándor gőgös és kisstílű fenyegetését nem volt szabad suttyónak minősíteni. Ha nem szabad, hát nem szabad. Tudomásul veszem. Anyagi kár nem ért, mivel a Demokrata kört, mely az Echo egyik legnépszerűbb műsora volt, kezdettől fogva ingyen bocsátottuk a televízió rendelkezésére. 

Csak azokat a nézőket sajnálom, akik szerették a Demokrata kört. Tőlük ezúton kérek bocsánatot, és kérem, fogadják el, hogy óvatoskodva nem tudok sem újságot írni, sem műsort vezetni. Ha ilyen volnék, akkor a Békemenetet Magyarországért sem született volna meg.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gatyakorc
2014. március 01. 01:13
Talán akkor kellett volna gondolkozni, mikor a Demokrata tele szájjal üdvözölte a médiatörvényt, és minden egyes lapszám azzal ért véget, hogy Kerényi a magyar média kormányellenőrzés alá vételét követelte. Ja, hogy arra nem teccett számítani, hogy pont magácskához kopogtat be először a Cenz Ura, ha beszól a haveri oligarchának, és nem is kell ehhez médiatörvény, csak a főnök haveri oligarcha? Hát, jó pap holtig tanul...
kukagyerek
2012. december 12. 21:48
Narancsik-nek, semmi köze a népművészethez.
kukagyerek
2012. december 12. 21:48
"tessék Tv csatornát venni és mint gazda írányithatja a műsort ön is" -------------- Minek venne, az csak pénzkidobás. A szekértolásé szerintem visszaveszik a hír tévébe, és ott a többi hozzá hasonlóval együtt folytathatja azt, amihez "ért".
geraz51
2012. október 26. 17:54
A magyar újságirás rákfenéje a kérdőjel,itt is ez tőrtént . Senki nem állitotta,senki nem mondta Tarlos sem tud rola mégis rárepűltek még a Demján is. Pedig illene tudni,hogy a hir igaz a vélemény szabad etikai szabály még mindig él.Csak nem nálunk.SAJNOS
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!