A demagógiától nem lesz több gyerek

2012. március 09. 16:12

A korszak szerencsére a büdös életben nem alakul vissza olyan archaikus képződménnyé, ahol a házasság előtti szexuális élet tabu és bűn.

2012. március 09. 16:12
Lippai Roland
MNO

„A családi együttélés minden körülmények között támogatandó, viszont akik összevont szemöldökkel vizslatják azokat, akik 23 helyett 35 évesen házasodnak, egyszerűen nem értik, nem ismerik azt a problémakört, aminek sok egyéb mellett »terméke« az úgynevezett kényszerszingli is. Súlyos tévedés azt gondolni, hogy az emberek pusztán az egoizmus–hedonizmus–individualizmus hármasának élve nem létesítenek a családalapításhoz átvezető tartós párkapcsolatot. Van ilyen is persze, ám a többség szeretetre, intimitásra és utódra vágyik. Téved, aki szerint baromi jó dolog »üres« lakásba hazamenni egy átdolgozott nap után, ami garantáltan nem a »nyolc óra munka…« hazug alapvetésén épül fel. A fiataloknak, vagy éppen a Ratkó-unokáknak egyáltalán nincs kedvük vigyorogni. Ám ebben a dimenzióban a politikának – még ha jók is a szándékai – semmi keresnivalója nincsen.

Ha valaki előbb együtt él valakivel három évet, és úgy mennek megesküdni a templomba, magánügy. Ha nem mennek, aminek ezer oka lehet, az is.

Mégis, e bizonytalansággal teli korszak szerencsére a büdös életben nem alakul vissza olyan archaikus képződménnyé, ahol komolyan értekezhet valaki arról, hogy a házasság előtti szexuális élet tabu és bűn. A társadalmak, így a magyar is, nehéz helyzetben vannak; megbolondult az iránytű, minden mozgásban van, ami adott esetben elviselhetetlen terhet jelent. Az itt zajló navigációban a politikának lehet helye, de csak mint másodtiszt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
acido domingo
2012. március 09. 22:25
'archaikus képződménnyé, ahol komolyan értekezhet valaki arról, hogy a házasság előtti szexuális élet tabu és bűn' Ez ma már nem trendi, ugye? 50-60 év múlva a mi korunk lesz majd archaikus, és az aktuális lippai rolandok nem fogják érteni, hogy hogy lehetett pl. az egyneműek házassága vagy a kommuna tabu.
Morrison
2012. március 09. 22:14
"Demagógiából nem lesz több gyerek" Drága Ratkó Anna! Ha ezt most olvasná:D Ő bebizonyította, hogy demagógiából lett több gyerek! Nem is lesz nyugdíjuk, az biztos!
kjkj945
2012. március 09. 19:07
Jókai gyüjtés: Egy pap a temetésen mondja: Kedves híveim mindenki meghal egyszer, talán még én is.
Hatodik Béla
2012. március 09. 18:58
"Ha valaki előbb együtt él valakivel három évet, és úgy mennek megesküdni a templomba, magánügy" Micsoda libsi szöveg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!