Ahogy azt Angelina elképzeli

„Nem az a baj, hogy a szerb színészekre ráerőltetik ezt a jól ismert, fülsértően kemény ká-európai akcentust, ami James Bond-gonoszok epizódszerepeiben banális, több mint két órán keresztül hallgatni viszont vallatás. (Van szerb nyelvű változata is a filmnek, nálunk nem az megy.) Még az se, hogy miután Zana Marjanovic hetek óta ugyanabban a ruhában raboskodik, blúza hófehér, mintha Perwollal mosná. Azt is elengedem, hogy elfogatja magát, csak hogy kémkedhessen, pedig kíváncsi volnék, mi volt a terve, twitter híján miként juttatja el az információkat az övéinek. Sőt megkockáztatom, még olyan pillanata is akad a filmnek, amikor tényleg jól látszik, vékony határ húzódik az otromba giccs és egy művészi igénnyel megkomponált beállítás között.

Vessetek a Brad Pitt elé, de nekem kifejezetten tetszett, amikor a lány meztelenül, a férfi egyenruhában táncol az üres szobában. De a film döntő többsége sajnos nem hagy kételyt afelől, melyik irányba billen a mérleg nyelve. A kevesebb több lett volna közhelye sosem volt még ennyire helyénvaló, bár nem esküszöm rá, hogy ezzel ki is húzta volna a probléma méregfogát. Mindenesetre elviselhetőbbé tette volna a kezelést. Így viszont ha inkább azt vette volna fel, ahogy tompa botot szúrnak egy csecsemő szemébe és két órán át forgatják, ugyanott vagyunk. Nem kellett volna elmenni se Pestig, se Esztergomig. De akárhogy is, nagyon messze került attól, hogy egy ennyire érzékeny témáról befogadhatóan értekezzen, ez így ugyanis nem más, mint amilyennek a világ egy Dolce & Gabbana napszemcsin keresztül látszik. Sajnos.”