Apám bora

„técső nem volt az a kifejezett borszőlő-beérlelő vidék, eléggé északra van, ráadásul a hegyek közt, ha sikerült összehozni 13-14 fokos mustot a lugasról, apám nagyon is elégedett volt. direkttermőink voltak természetesen, izabella, delavári, otelló, valami fehérek is, és a kertben rózsaszínre édesedett csemegék, azokért rajongtam, nem is mentek a présbe, kint hagytuk az október végi fagyokig, csipegettük, eszegettük. nem kevés bor készült azért, előbb a présléből cukorral, aztán a törköly kapott vizet és még cukrot bőven, abból lett a komabor. egyszer, talán 86-ban, egy gyönyörű, meleg nyár és ősz után apám kipróbálta, milyent lehetne csinálni préselés és cukor nélkül, külön vette a lecsurgó-csepegő levet, nem tett hozzá semmit, húsz-harminc liternyi összejött, fehér, sűrű, zamatos, finom. nemhogy marci jóskáék és a többiek, a szomszéd gyula bácsi sem kapott belőle soha. az ünnepek itala lett, és én is elhordtam belőle néhány litert.

néha megkínáltam másokat is, máskor nem, volt, hogy már a vonaton ungvárra menet kiürült az üveg, ha éjszaka utaztam, egyedül. kiültem a vagon végébe, a szemetesre, rágyújtottam, olvastam, meg-meghúztam, az a négy-öt óra elég volt, hogy elfogyjon. évekkel később is tartotta magát, 95-96 környékén egy nyáron, amikor hazamentem, kiderült, az egyik palackban a sifony tetején nem krími rizling van a kis kétdecis palackban, hanem ennek az egyszer volt remeknek a maradéka. megnéztük, élt, virult, kutya baja nem volt. azóta is csinál még bort az öreg, több mint tíz éve nem técsőn, hanem kabán. komoly különbség nincs, mármint, a régi átlaghoz képest. a csoda nem ismétlődött meg, és ez így van rendjén.”