Szóljon hangosan a néma

2012. február 22. 13:41

A The Artist – A némafilmes minden ízében remekmű, ami elsősorban talán mégis a mozifanatikusoknak szól.

2012. február 22. 13:41
Hanula Zsolt
A hetedik sor közepe

„George Valentin – ugye átérezzük ezt a közönség targetálására leegyszerűsített névválasztást – egy letűnőben lévő kor csillaga, (Jean Dujardin frenetikus túlzásaival) csak ő ezt még nem igazán látja be. Hangosan, vagy még inkább teátrálisan neveti ki az első hangosfilm-kísérleteket, hiszen ugyan kinek kell ez a hülyeség (vö. színes film, szélesvászon, 3D). De aztán csíkra vágott bajsza alá fagy a mosoly.


A The Artist – A némafilmes egyrészt épp olyan szentimentális, amilyen az 1920-as évek Hollywoodjának filmjei, de ezen túlmenően is úton-útfélen tesz önreflektív mozzanatokat. És bármennyire is egypoénosnak tűnik némafilmet forgatni a némafilmkorszakról, valahogy úgy lehetett ez, hogy a munkafolyamat közben is újabb és újabb gegek pattantak ki Hazanavicius koponyájából.

Ezért szakad ránk a csend a – 4:3-as arányú – vásznon, amikor a történetben épp hangrobbanás van soron, ezért rémálmodja Valentin, hogy minden apró nesz fülsiketítő zajjal jár stb. A merész ötlet és a zseniálisan kitervelt forgatókönyv mellett pedig Hazanavicius színészei is átérezték, mire is megy itt ki a játék, s végül iszonyú vicces lett látni John Goodmant vagy a James Cromwellt némafilmben. És ezért lett a The Artist – A némafilmes minden ízében remekmű, ami elsősorban talán mégis a mozifanatikusoknak szól.”

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!