Közlemény

2011. május 29. 14:48

Aki a közleményben leírtakat hiányosan, elferdítve vagy sehogyan sem közli, az számíthat egy polgári perre.

2011. május 29. 14:48

Kedves Mindenki!

Ez egy körlevél azoknak a lapoknak, amelyek tényként közölték Fekete Pákó azon állítását, hogy én megvertem őt, vagy más módon valótlanságot közöltek az ügyről. (Most nem foglalkozom azzal, hogy ki tette ezt trehányságból, rosszindulatból vagy félretájékoztatás okán). Kérem, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás és az alapvető újságírói etika jegyében közöljétek az én álláspontomat is.

A történet röviden. 2008-ban Pákó a Bombagyár Rádió műsorának vendége  volt, melynek egyik vezetője én voltam. Itt készült az az emlékezetes videófelvétel, amelyen Hitlert és Szálasit élteti. Később Pákó azt  állította mind a sajtónak, mind a hatóságoknak, hogy erőszakkal kényszerítettük erre. A feljelentését elutasították, mert a hang- és képfelvételek egyértelműen bizonyították, hogy hazudik, és hamis vád bűntette miatt eljárás indult ellene. Én magam polgári pert indítottam állításai miatt, amit meg is nyertem, és a Fővárosi Bíróság, majd másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla 500 ezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte, ami kamatokkal együtt 639 ezer forint.

Pákó nem akarta megfizetni ezt az összeget. A múlt héten lakásán is megpróbáltam felkeresni, hogy megegyezzünk, de csak Plank Ágnest találtam otthon, aki flegmán viselkedett, és közölte, hogy nem fognak fizetni. Hétfőn ügyvédje irodáján találkoztam Pákóval, aki azzal az ígérettel hívott el, hogy fizet, de nem hozott pénzt, hanem közölte, hogy magánlaksértés miatt feljelentést tett ellenem, amiért "megfenyegettem a családját", de hajlandó ezt a feljelentést visszavonni, ha lemondok a tartozás követeléséről. Ezt nem fogadtam el (egyébként ez zsarolás bűntette, de ezt most hagyjuk), és közöltem, hogy 24 órát adok neki a tartozás megfizetésére.

A határidő másnap, kedden délután telt le, de Pákó nem jelentkezett sem nálam, sem az ügyvédjénél. Helyette szerda délelőtt kitalálta ezt a megverős mesét. Nyilvánvaló, hogy azzal próbál kibújni a fizetés alól, hogy megpróbál börtönbe juttatni. Persze ezzel nem úszná meg, még ha sikerülne is, de ne várjunk tőle bonyolult jogi ismereteket.

Hozzám szerda este jöttek ki a rendőrök, és az V. kerületi kapitányságra  állítottak elő. Már a kihallgatás előtt közölték, hogy eldöntött tény, hogy 72 órára őrizetbe vesznek, és indítványozzák előzetes letartóztatásomat. Nem is érdekelte őket, hogy mit tudok felhozni a mentségemre. Egyébként az adott időpontban egy találkozón voltam, de ennek bizalmas jellege miatt nem publikus, hogy kivel találkoztam és miért. Az illető igazolni tudja az alibimet, és erre sor is fog kerülni, ha bíróságra kerül az ügy.

Fekete Pákó a feljelentéséhez nem csatolt látleletet. Az állítólagos támadást nem látta senki, térfigyelő kamera nem rögzítette az eseményeket. Csak Pákó állítása a gyanú alapja. Elég szomorú, hogy ez egyes túlbuzgó rendőröknek elég ahhoz, hogy valakit letartóztassanak. A döntést szóban azzal indokolták, hogy "ellenőrizni kell a védekezésemet" (vagyis az ártatlanság vélelmének elvét megsértve azt várták, hogy hitelt érdemlően bizonyítsam ártatlanságomat!), írásban pedig azt kaptam, hogy "fennáll a tanúk befolyásolásának, megfélemlítésének veszélye". Kérdésemre, hogy miféle tanúk, azt felelték, hogy a sértett, azaz Pákó az egyetlen.

A rendőrség a Gyorskocsi utcai fogdába szállított, ahonnan 48 órával később ügyészségi határozattal szabadultam. Az őrizetbevételi határozatot meghozó rendőr ellen szolgálati bűncselekmény miatt feljelentést teszek a katonai ügyészségen, illetve polgári pert indítok a rendőrség ellen (immár a sokadikat) személyes szabadságom és emberi méltóságom (ismételt) jogtalan megsértése miatt.

Nem igaz tehát, hogy megvertem volna Fekete Pákót. Valószínűleg az sem, hogy bárki megverte volna. Nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb mentőt hívnia magára, és mindenféle tüneteket szimulálni, mint megfizetni 639 ezer forintot. Néhány kérdés:

Vajon hogyan vertem meg ilyen brutálisan (vagy egyáltalán bárhogy) a Fővárosi Bíróság előtt, ahol köztudottan mindig tucatszám lebzselnek a rendőrök, és a környék tele van térfigyelő kamerával? Miért nem mondjuk a házuk lépcsőházában vertem meg, ahol biztosan senki sem látja?

Miért vertem meg egyáltalán, hiszen erre semmi szükség, legális úton is behajthatom tőle a tartozását? Ugyanakkor ha az utcán megtámadom, talán előkap félmilliót és hozzám vágja?

Hogy kerültem éppen oda, amikor az ügyvédjéhez ment? Honnan tudtam volna, hogy ott lesz éppen akkor? Vagy lesben álltam talán az utcán?

Hol van most Fekete Pákó? Miért nem mutatkozik? Netán akkor kiderülne, hogy semmilyen külsérelmi nyom nincs az állítólag szétrúgott arcán? És hogyhogy semmi látlelet?

Nemcsak arra szeretném emlékeztetni a tisztelt kollégákat, hogy Fekete Pákó ellen korábban már folyt büntetőeljárás hamis vád bűntette miatt, amit ellenem követett el, hanem például Hajdu Péterre is rendőröket hívott egyszer, és őt is megvádolta azzal, hogy bezárta őt és erőszakkal akarta kényszeríteni a Frizbi című műsorban való szereplésre. Egy, a juj.hu-nak korábban tett interjúban pedig kerek perec kijelentette, hogy gyűlöl engem. Hétfői találkozónkon, ügyvédje irodájában pedig azzal fenyegetett, hogy el fog vitetni a rendőrökkel.

Véleményem szerint Fekete Pákó egy közönséges szociopata hazudozó, aki valószínűleg nincs is tisztában tettei súlyával, nem képes mérlegelni a
következményeket. Lehet, hogy hazájában büntetlenül lehet másokat rágalmazni, és az adósság elkerülésének bevett módszere a hamis feljelentés (esetleg egy-két rendőr megkenésével, ami még mindig olcsóbb, mint kifizetni a teljes összeget), de merem remélni, hogy Magyarországon kicsit szigorúbban értelmezik a törvényeket. Bár ennek az elmúlt években kevés jelét láttam.

Kérem, hogy mindazok, akik tényként közölték, hogy megvertem Fekete Pákót, pontosítsanak, és lehetőleg ne úgy, hogy pl. "Tomcat tagadja, hogy ő verte meg Pákót", mert ha az ő állítását le tudtátok hozni tényállításként, akkor nyilván az enyémet is úgy kellene. Például: "Tomcat nem verte meg Fekete Pákót, a fekete zenész ismét hazudik".

Amennyiben bárkinek kérdése van, ezen az e-mail címen elér.

Aki az üggyel kapcsolatban jóhírnévhez való személyhez fűződő jogot sértő közlést tesz, vagy a fenti közleményben leírtakat hiányosan, elferdítve vagy sehogyan sem közli, az számíthat egy polgári perre.

Felhívom arra is a figyelmet, hogy egy régi "jóakaróm" a legtöbb címzett weboldalán több néven is terjeszti régi hazugságait, például arról, hogy korábban megvertem egy idős nőt, vagy hogy a volt barátnőm családjának köze volt kétes közbeszerzési ügyekhez, illetve azt is állítják, hogy részleteket ismernek a jelenlegi ügyről, bizonyítani tudják bűnösségemet, vagy akár szemtanúi voltak az esetnek. Kérem, ezeket lehetőség szerint töröljék.

üdv
tomcat

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamuszutra
2011. június 01. 14:11
ez a náci bűnöző azért lép fel ilyen magabiztosan, fenyegetőzve, mert azt hiszi nem lesz szemtanú, vagy térfigyelő felvétel az általa elkövetett bűncselekményről. Fekete Pákó a megveréséről mesél http://www.rtlklub.hu/musorok/reggeli/videok/130831
kordonbonto
2011. május 30. 08:47
Seggriszálós állandóan olyan mintha össze lenne verve. Sötét beeső véreres szemek és mindig dadog mint aki a nyelvét elharapta. Csodálom, hogy befutott a didi lovag, bár a bikicsunáj óta már minden lehetséges.
atila68
2011. május 30. 08:00
Az senkinek nem tűnik fel, hogy a történet lényege a magyar jogrend, és alkalmazásának perverzitása? Hogy bemegy egy majom az őrszobára, elmakogja, hogy őt megverték, erre az első fehér magyar embert akire rámutat sittre vágják két napra? Hol van ilyenkor a sok faj, és kissebbségvédő, liberális, demokrácia féltő szervezet?
Honfi-fi
2011. május 30. 05:37
Nagy egy bunkóság, amit művelsz. Nem kellene, valami hazafi szerepben tetszelegni, amikor a közéleti megjelenésed elejétől fogva, csak valami szürrális botrányok sorozata kíséri a nevedet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!