Több van bennünk, mint amit eddig mutattunk

2010. október 17. 11:51

Új egyensúly szükséges az egyén és a közösség érdekei között.

2010. október 17. 11:51

„Egy szinte teljesen széthullott „közösség” lett az eredménye annak a jó ideje pusztító folyamatnak, amelynek a központi eleme az egoizmus, az érzéketlenség, a «nekem jár» mentalitás. Szerencsére az ezeket az «értékeket» hirdető politikai tömörülés immár a fasorban sincs. (...)

Jelenleg nincs mit felmutatni. A földet nézzük, s nem csak a kutyaszar miatt. Nem mosolygunk. Egymásra főleg nem, ha pedig valaki kedvesen néz a másikra, vagy ne adj’ Isten segít a néninek feltenni a villamosra a dög nehéz cuccot, hülyének nézik. (...)  A «könyöklés, az ököljog kultúrája» itt él velünk, ezt a jelenséget pedig mihamarabb a nevén kell nevezni s fel kell számolni. Emellett pedig kialakítjuk az új kereteket, amelyben nem az egyén és az ő élvezete a világegyetem középpontja, hanem a közösség jólléte is tényező lesz végre. Új egyensúly szükséges az egyén és a közösség érdekei között.

A magyar társdalom hatalmasat lépett előre. Ez a borzalmas iszapkatasztrófa – reméljük, tartósan – összehozott minket. Tehetősebbeket és szerényebben élőket, magánembereket és vállalkozókat egyaránt. Erőforrásokat nem kímélve azon van a hangsúly, hogy akiknek az életét tette tönkre a szűkmarkú, profitorientált kapzsiság, azok mihamarabb újra megkapaszkodhassanak a normális élet szövedékében. (...) Sosem látott lehetőség állt elő annak érdekében, hogy az életünket kedvező irányba befolyásoló szimbolikus profitokat halmozzunk fel. Ha elég keményen dolgozunk, mindannyian nyertesek lehetünk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vendéen
2010. október 17. 22:36
Ez a cikk kamaszos közhelygyűjtemény.
várúr
2010. október 17. 17:17
A vörösiszap katasztrófa jólesően megmutatta, hogy Magyarország útban van magyar ország felé.
magnamater
2010. október 17. 15:36
A vadprivatizáció nyerteseiben is sokkal több van , mint amennyit mutattak, csak most kijött belőlük - sajnos, nem lehet felnyalatni velök a vörösiszapot.
szeekely
2010. október 17. 13:45
Valoban. Az individuum es az o boldogulasa. A boldogulas valamikor nem csupan a fizikai boldogsagot -- a megszerzett javak elvezetet -- jelentette. Kozossegi dimenzioban ennel sokkal tobbet. Ezert nem is lehet megkerulni tobbek kozott az igazsagossag es a tarsadalmi szolidaritas kovetelmenyeit, barmennyire is ezt szeretne a Fidesz pragmatikus-angolszasz orientaciora epito dogmatikus-konzervativ kisebbsege. A kozosseg boldogulasa ugyanis lehetetlen kivaltsagokra epitve vagy a gyongek hatrahagyasaval. Illetve azt z kozosseget nem eppen tarsadalomnak, hanem -- mondjuk -- farkas-csordanak hivjak. ""Emellett pedig kialakítjuk az új kereteket, amelyben nem az egyén és az ő élvezete a világegyetem középpontja, hanem a közösség jólléte is tényező lesz végre. ""
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!